A magyar nyelv használatát vizsgálták

Kassa |

A nyelvhasználat kérdésének szentelte a 2017-es évet a Kassai Magyarok Fóruma. A tavasszal végzett felmérésbe összesen 758 ember kapcsolódott be. 

A felmérés eredményeit a Csemadok kassai székházában vitatták meg
A szerző felvétele

„Egyértelművé vált, hogy a magyar nyelv használatának lehetőségei foglalkoztatja az itt élőket. A felmérésből kiderült, hogy sokakat foglalkoztat a nyelvhasználat kérdése” – nyilatkozta lapunknak Köteles Szabolcs, a Csemadok Kassai Városi Választmányának elnöke. Hozzátette, fontos minden lehetőséget megragadni és szabadon használni a magyar nyelvet a lehető legszélesebb körben. Köteles szerint a felmérés egyik fontos tanulsága, hogy a válaszadók alig ismerik a nyelvhasználatot szabályozó előírásokat, éppen ezért további felvilágosításra lesz szükség, hogy mindenki számára egyértelmű legyen, mik a jogai és a lehetőségei. 

Magyarul az orvosnál 

„A felmérésből kiderült, hogy a kórházakban és rendelőintézetekben a páciensek sokkal kiszolgáltatottabbak, hiszen nem mindegy, el tudják-e pontosan magyarázni, mi a panaszuk. Az egészségügyi intézmények fenntartója a helyi vagy a megyei önkormányzat, illetve az állam, éppen ezért ezt a kérdést csak a helyi, a megyei, az országos politika bevonásával lehet orvosolni. Ez a probléma érinti egész Dél-Szlovákiát, ezért szeretnénk felkérni a politikusokat, hogy kezdjenek el foglalkozni a problémával. A magyar választópolgárokat pedig arra biztatjuk, hogy rendszeresen kérjék számon az általuk választott képviselőktől, megfelelően foglalkoznak-e a kérdéssel” – tette hozzá Köteles. A köztereken nagyon kevés a magyar felirat, kevés intézményben, szolgáltatónál lehet magyarul beszélni, kevés a magyar nyelvű tájékoztatás. Köteles szerint csak közösen lehet változtatni, ezért mindenkit arra biztatnak, hogy az éttermekben kérdezzék meg, van-e magyar étlap, vagy ha például a kereskedelemben, bankban, hivatalban dolgozik valaki, győzze meg a munkaadóját, hogy a nyelvtudása érték, segíti az ügyintézést. A beszélgetés utolsó pontjában a magyar kultúra és a hírcsatornák helyzetéről beszéltek. 

Jobb együttműködés kell 

„Kassán van magyar színház és több kulturális egyesület. Ezen a területen egyrészt az egyes szervezeteknek kell jobban együttműködniük, és kitalálni, hogyan lehetne még hatékonyabban eljuttatni a híreket az érdeklődőkhöz. A Pátria rádió csak részben, vagy gyenge minőségben fogható Kassán és környékén. Ez ügyben elsősorban a politikusok, illetve a Szlovák Rádió illetékeseihez fordulunk. A hallgatókat arra biztatjuk, minél több fórumon adjanak hangot jogos igényüknek” – zárta Köteles Szabolcs. 

Ajánló