Magyar városokban kampányolnak Kotlebáék

Párkány |
Tizenöten voltak kíváncsiak Párkányban a Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) kampányrendezvényére. A szélsőjobboldali párt néhány napja Zselízen és Ipolyságon kampányolt. Zselízen ötvenfős, Ipolyságon húszfős közönsége volt.
Párkányi rendezvényükre postaládába dobott röpcédulákkal invitálták a népet
Gulyás Zsuzsanna felvétele
Néha a kapanyél is elsül
 
Kotleba pártja a 2016-os parlamenti választásokon Párkányban a szavazatok 1,6 százalékát, Zselízen 4 százalékát, Ipolyságon 3,3 százalékát kapta. A százalékarány szavazatra bontva azt jelenti, hogy a Mi Szlovákiánk Néppártnak Párkányban 74, Zselízen 126, Ipolyságon 101 támogatója volt. A megyei kampányrendezvényeiken való részvétel azt tükrözi, hogy szavazóik jelentős része nyíltan nem vállalja a szélsőségesek támogatását. Martin Slosiarik szociológus, a Focus ügynökség elemzője már 2015. decemberében felhívta a figyelmet arra, hogy az ilyen pártoknál számolni kell a rejtett szavazókkal, akiket a felmérések nem mutatnak ki, mert általában egyéb pártok szavazójaként jelölik meg magukat. Ugyanakkor nem tartotta valószínűnek, hogy a pártnak olyan tartalékai lennének, amelyek segítségével bekerülhetne a parlamentbe. Kotleba pártja végül az ötödik legnépszerűbb pártként 8 százalékos támogatottsággal jutott a parlamentbe. 
 
Nem volt kampánypogácsa
 
A párkányi kampányrendezvényen jelen volt Milan Uhrík, a párt nyitrai megyeelnök-jelöltje és Ján Kecskés is, aki képviselőként szeretne bejutni a megyei önkormányzatba. Uhrík csalódottan állapította meg, hogy közönsége „csupán” tizenöt főből áll, miközben a résztvevők egy része nem is párkányi volt. Egy ötfős társaság pöstyéni jelzésű autóval érkezett. A szervezők előzékeny mosollyal és készséggel terelték az érkezőket a városi művelődési központ kistermébe, ahol negyedórás csúszással kezdődött el a közel kétórás rendezvény, amelyen nem volt kampánypogácsa, nem osztogattak pártkitűzőket, pártlogós tollakat és lufikat sem. Nem volt kultúrműsor, háttérmuzsikaként rockzene szólt. A nézők mégis lélegzetvisszafojtva hallgatták Kecskést és Uhríkot, aki kiváló szónoknak és felkészültnek bizonyult mindaddig, amíg el nem hangzottak a kérdések. 
 
Az idő mindent meggyógyít
 
Uhrík kissé elbizonytalanodott, amikor egy párkányi középiskolai tanár azt kérte, vázolja fel az oktatási rendszerrel kapcsolatos elképzeléseiket. Az elnökjelölt rövid hezitálás után végül Besztercebánya megyét hozta fel példaként, ahol következetesen kitartottak azon elképzelés mellett, hogy azokat a középiskolákat, ahol alacsony a diáklétszám, be kell zárni, tekintet nélkül arra, hogy az iskolának mekkora múltja van. Egy párkányi nyugdíjas kissé neheztelt amiatt, hogy kevés konkrétumot mondtak arról, miként lendítenék fel a párkányi régiót. Rákérdezett, miért nincs Párkányban több szakorvos, és miért kell a betegeknek kora hajnaltól sorakozniuk, hogy bejussanak egy-egy szakrendelésre. Uhrík azt válaszolta, a megyeelnök és a megye sem tud nyomást gyakorolni a szakorvosokra és nem tudja arra kényszeríteni őket, hogy Párkányban nyissanak rendelőt. Majd – hogy némileg oldja a komor hangulatot – elsütött egy nem éppen szerencsés poént is, miszerint a várakozás gyógyír, hiszen az idő mindent meggyógyít. 
 
Csak finoman riogattak
 
A párt Párkányba nem hozott kopaszra borotvált nehézfiúkat. Retorikájukat a helyhez igazították. Nem hozták fel a magyarkérdést, és a migránsokkal, illetve a „parazitákkal” is csak finoman riogattak. Élesen bírálták a médiát, néhány politikust – elsősorban Andrej Dankót – és a kormányt. Központi témaként párhuzamot vontak Nyitra megye és Kotleba bezzeg-megyéje között, többször utalva arra, hogy Besztecebánya megyében bezzeg a kerítést is kolbászból fonják lassan. Hasonló forgatókönyv szerint zajlott a zselízi és az ipolysági kampányrendezvényük is. Ipolyságon a városházán, Zselízen – Párkányhoz hasonlóan – a művelődési központban kampányoltak. 
 
A Híd és MKP is tiltakozott
 
A párkányi kampánygyűlés kapcsán az MKP nemtetszésének adott hangot, és a Híd is úgy véli, hogy nem szabad teret adni az extrémizmusnak. „Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy Párkányba feleslegesen jöttek. A szabadságjogok ellen irányuló kezdeményezéseket, támadásokat az itt élők akkor is érzékelik, ha azokat populista kijelentésekbe csomagolják és hazugságok mögé rejtik” – közölte a Híd párkányi alapszervezete. „Tudatában vagyunk, hogy a megyei választási kampány kellős közepén minden politikai párt a választópolgárok bizalmát és szavazatait kéri. Mégis érthetetlen és megmagyarázhatatlan, hogy a szélsőséges, extrém nézeteiről elhíresült Kotleba-féle párt kampányrendezvényének a helyi művelődési ház ad otthont. A nacionalista, antiszemita nézeteket valló politikai pártoknak nincs helyük a városunkban. A rendezvény helyszíne miatt felelősség terheli nemcsak a város által fenntartott művelődési központ igazgatóját, hanem a város vezetését is, azért, hogy engedélyezték a kampánygyűlés megtartását a helyi kultúrházban” – áll az MKP párkányi alapszervezetének állásfoglalásában. Úgy vélik, más városokhoz hasonlóan Párkányban is meg kellett volna akadályozni, hogy a Kotleba-párt városi intézményben agitáljon. 
 
Hol kaptak kosarat?
 
„Miután a kultúrház igazgatójától megtudtam, hogy a Kotleba-párt termet szeretne bérelni a kultúrházban, azonnal meghívtam az igazgatónőt az éppen esedékes tanácsülésre, ahol elmondta, hogy a párt képviselője telefonon próbált termet bérelni. A kérést az illetékes munkatárs, arra hivatkozva, hogy a terem foglalt, elutasította. Ezután a párt képviselője személyesen jelent meg, hogy kiválasszon egy szabad időpontot. Ez az információ bekerült az ülés jegyzőkönyvébe is, amit szeptemberben minden képviselő megkapott. Mivel törvényes eszközt nem állt rendelkezésünkre, nem állt módunkban a rendezvényt meghiúsítani” – nyilatkozta lapunknak Eugen Szabó polgármester. Arról, hogy melyek azok a városok és polgármesterek (Nyitrán Jozef Dvonč, Nagytapolcsányban Peter Baláž, Vágsellyén Jozef Belický, Nagysurányban Marek Oremus, Nyitrabajnán Jozef Stankovský), ahol elutasították a pártot, közösségi oldalán maga Milan Uhrík számolt be, és külön megköszönte az együttműködést azoknak, ahol lehetőséget kaptak a bemutatkozásra. 
 

Ajánló