Máshol tanulnak tovább a bezárt középiskola diákjai

Dunaszerdahely |

Főként a dunaszerdahelyi és a somorjai középiskolákban tanulnak tovább a hónap elején megszüntetett Vásártéri Magán Szakközépiskola egykori diákjai. Továbbra is kérdéses a tervezett új intézmény sorsa.

Az új tanév már nem kezdődött el a Vásártéri Magán Szakközépiskolában
Somogyi Tibor felvétele

A szakközépiskola fenntartójával kapcsolatos gazdasági visszaélések gyanúja és az évek óta húzódó botrány miatt az iskolaügyi minisztérium kivette a Vásártéri Magán Szakközépiskolát a középiskolák hálózatából, szeptemberben már nem nyitották meg a tanévet. Az iskola mintegy kétszáz diákja kénytelen volt más iskolát keresni. Andrea Oljeníková egykori igazgató lapunknak elmondta, úgy értesült, hogy a dunaszerdahelyi, a somorjai, valamint a galántai szakközépiskolában tanulnak tovább a diákok, de olyan is van, aki nem folytatja a tanulmányait. Sok diák és szülő elkeseredett az iskola megszüntetése és az ebből fakadó bizonytalanság miatt. A Neratovicei téri magyar tannyelvű magán szakközépiskola igazgatója megerősítette, hogy több diák náluk folytatja a tanulmányait. „Nagyon sok gyerek jelentkezett, húsz diákot vettünk át, többségük megismétli az évfolyamot” – nyilatkozta Vida Aranka, a szakközépiskola igazgatója. Elmondta, olyan diákok is akadtak, akiket nem vettek fel. A somorjai Jednota Magán Szakközépiskolában szintén különbözeti vizsgát kellett tennie néhány diáknak, a hotelakadémián az idegen nyelv jelentett problémát. Hudek Éva igazgatótól megtudtuk, több mint húsz diák jelentkezett át az iskolába. „A diákoknak különbözeti vizsgát kellett tenniük, mert vendéglátó szak helyett itt szakácsképzés folyik. Mivel megegyeznek a tantárgyak, ezért ez nem jelentett gondot. A hotelakadémián mi angol és francia nyelvet oktatunk, az új diákok viszont angol és német nyelvet tanultak. A tanügyi hivatal beleegyezése alapján folytathatják a német nyelv tanulását” – közölte az igazgató. A dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Középiskola is átvett néhány diákot a megszűnt intézménytől.

Andrea Olejníková, a bezárt szakközépiskola egykori igazgatója új intézményt alapítana, a bejegyeztetését már előkészítették, de hetek óta nincs előrelépés az ügyben. Olejníkovától megtudtuk, a városi képviselő-testület dönt arról, hogy hosszú távon bérbe adja-e az egyik iskola üres termeit az új intézménynek. Ezután a közegészségügyi hivatal jóváhagyására is szükség van, majd az iskolaügyi minisztériumon múlik, bejegyzi-e az új tanintézményt.

Ajánló