Modernizálják a bősi vízerőművet

Bős |

Meghirdette a bősi vízerőmű berendezéseinek felújítására kiírt közbeszerzési pályázatot a Vízgazdálkodási és Építő Vállalat. Kilenc évig tart a nagyszabású beruházás.

A bősi vízerőmű az ország legnagyobb ilyen létesítménye
A szerző felvétele

A vállalat honlapján megjelent közlemény szerint a bősi vízerőmű nyolc turbógenerátorának javítására hirdetnek nemzetközi pályázatot. Daniel Kvocera vezérigazgató a vállalat legfontosabb céljaként jelölte meg az erőmű teljes körű felújítását és javítását. „Bízom a nyilvános versenypályázat gördülékeny lefolytatásában és a jelentkezők szakmaiságában, és remélem, mihamarabb elkezdhetjük a beruházás megvalósítását, amelynek köszönhetően újra százszázalékos állapotba kerülnek a berendezések” – nyilatkozta a vezérigazgató. Azért van szükség a teljes körű felújításra, mert műszaki és technológiai szempontból is elhasználódtak az 1992-ben üzembe helyezett gépek. A felújítás keretében megjavítják a vízerőmű műszaki berendezéseit, a turbógenerátorokon kívül a turbinák szivattyúaggregátorait, az elektrohidraulikus szabályozókat, az elosztóállomásokat, a generátorok és a transzformátorok védelmi rendszerét. Az elhasználódott gépeket kicserélik. Modernizálják a vízerőmű információs és vezérlőrendszerét, valamint a közel harmincéves portáldarukat. Az új berendezések üzembe helyezése is a pályázat része. A beruházás összköltsége 71,5 millió euró. A bősi vízerőmű 720 megawattos teljesítményével az ország legnagyobb vízerőműve. A nyolc turbógenerátort 1992 és 1995 között helyezték üzembe.

Az erőmű modernizálásán kívül a felvízcsatorna gátját is megjavítják, 17 kilométer hosszan, két méter széles sávban javítják ki a szigetelést a bősi vízlépcsőtől a Vajka–Keszölcés szelvényig. A munka a hónap elején kezdődött és várhatóan október közepéig tart. (béva)

Ajánló