Folytatódik az osztályharc Gútán

Gúta |

Nem törődnek bele a szülők az önkormányzat döntésébe, miszerint csupán két első osztály nyílhat a Corvin Mátyás Alapiskolában.

A II. Rákóczi Ferenc Alapiskola
Wikipedia

A beíratási adatok alapján (56 beíratott gyerek, ebből várhatóan 5 halasztás) ugyanis három első osztály nyitása indokolt; a maximális gyereklétszám az első évfolyamban ugyanis 22. A képviselő-testület azonban, azzal az indokkal, hogy szeretné megmenteni a másik városi fenntartású magyar alapiskolát, a II. Rákóczi Ferenc AI-t is (ahová mindössze 18 gyereket írattak be – a szerk. megj.), elutasította a Corvin Mátyás AI igazgatójának három első osztály nyitására irányuló kérvényét.

A testületi döntés után a szülők tegnap délután megbeszélésre hívták Horváth Árpád polgármestert, arra kérték, hívjon össze soron kívüli ülést, és próbálja jobb belátásra bírni a képviselőket. Azt is egyértelművé tették – amit egyébként elmondtak a hétfői testületi ülésen is –, hogy semmiképpen nem hajlandók a II. Rákóczi Ferenc AI-ba íratni a gyereküket, akkor inkább elviszik más településre, vagy szlovák iskolába íratják. Azzal tehát, hogy az önkormányzat korlátozza az osztálynyitást a Corvin Mátyás Alapiskolában, biztosan nem oldódik meg a másik alapiskola gondja. Az összejövetelre meghívták Vörös Péter parlamenti képviselőt (Híd), az oktatási bizottság tagját is. Vörös Péter szerint nonszensz, hogy egy többségében magyarlakta városban, többségében magyar képviselő-testülettel a szülőknek azért kelljen harcolniuk, hogy az általuk kiválasztott magyar iskolába járhasson a gyerekük, miközben ott minden feltétel adott a három osztály megnyitására. „Természetesen a döntés önkormányzati hatáskörbe tartozik, de számomra csak olyan megoldás elfogadható, amelyik a gyerekek érdekeit tartja szem előtt” – tette hozzá.

A polgármester ígéretet tett a soron kívüli ülés összehívására, de, mint lapunknak elmondta, az időpontról egyeztetnie kell a testülettel.

Ajánló