Az internet olyan, mint a kemény drogok

Freund Tamás ma az egyik legismertebb magyar agykutató, 2011-ben két másik magyar kollégájával együtt megkapta az agykutatók nemzetközi díját is (The Brain Prize), amely egymillió eurós pénzjutalommal jár.

Illusztrációs felvétel
Képarchívum

A Széchenyi-díjjal is kitüntetett tudós, az MTA élettudományi alelnöke a pozsonyi magyar medikusok szervezete, a Selye János Klub (SEJK) meghívására járt Pozsonyban, ebből az alkalomból beszélgettünk.

Hol tart ma a tudomány az agy megismerésében?

Ha nem tudjuk, hol az út vége, nehéz megmondani, épp hol tartunk. Mindenesetre rengeteg olyan új technológia van, amely az utóbbi időben felgyorsította az előrehaladást. Az egyik ilyen az optogenetika, amely forradalmasította a neurobiológiát. Lehetővé teszi, hogy különböző agyterületeken, különböző idegsejttípusokba bejuttassunk egy fényérzékeny, transzformált fehérjét. Ha ezután fénnyel ingereljük az agyat, csak és kizárólag ezeket a sejteket aktiválhatjuk. Így újratérképezhető az egész agy, megtudhatjuk, melyik sejttípus miért felel, mi történik az állat viselkedésével, ha az adott sejttípust megingerlem, megfigyelhetjük a kóros működéseket. Korábban elektromos ingerléssel végeztük ezt a térképezést, de ez sok más sejtet is aktivált. A másik dolog, ami lázban tartja az agykutatókat, az a funkcionális képalkotás. A mikroszkópos szintű nátriumcsatorna-imagingre gondolok, amellyel milliszekundumos felbontással nagyon sok idegsejt működését lehet egyszerre leképezni és monitorozni. Az embereket persze jobban érdekli, milyen betegségek mechanizmusait tudjuk majd megfejteni ezekkel a módszerekkel. A leggyorsabb haladás az epilepsziánál és az Alzheimer-kórnál várható. Az epilepsziánál már olyan csipeket lehet beültetni az agyba, amelyek nemcsak érzékelik, hogy éppen mikor alakul ki egy olyan hiperszinkronitás, amely generalizált rohamot vált ki, hanem egyben kibocsát olyan impulzusokat, amelyek megakadályozzák ezt a szinkronizációt, azaz az idegsejtek együttes kisülését, ami átterjed az egész agykéregre, a közismert rángásokat okozva.

Embereknél alkalmazható már ez az eljárás?

Ez egyelőre kísérleti stádiumban van, állatokon tesztelik. Ugyanígy lehet deszinkronizálni a kezdődő epilepsziás rohamot koponyán keresztüli mágneses ingerléssel is, ami szintén újdonság. Az Alzheimer-kór terápiájában, illetve előrehaladásának lassításában új dolog lesz, hogy egyre több bizonyítékunk van rá – már nemcsak állatkísérletek által, hanem embereknél kimutatva is –, hogy az epilepsziás fókusz területén olyan epilepsziás rohamok zajlanak le, amelyek nem tudnak generalizálódni, kiterjedni az egész agykéregre. Ebben a struktúrában bent maradva viszont egyre gyengítik a memóriabevésődést, hiszen a hippokampuszról köztudott, hogy a memória központi struktúrája, enélkül nincs új memóriabeégetés. Az Alzheimer esetében tehát rejtett epilepsziás rohamok zajlanak, amelyeket korábban soha nem láttak. Ez elindíthatja az Alzheimer-kór új terápiáját, amely nem fogja gyógyítani a betegséget, de lelassíthatja azt a folyamatot, amely a teljes kognitív hanyatláshoz vezet. Ez a módszer nem más, mint az antiepileptikumok adása az alzheimeres betegnek.

Több előadásában is rámutatott, hogy az emberi emlékezet tulajdonképpen határtalan, és csak az emlékek előhívása korlátozott. Fejleszthető az előhívás képessége akár felnőttkorban is?

Az emlékképek előhívhatósága attól függ, milyen érzelmi és motivációs impulzusokat társítunk hozzájuk. Az emberi memória előhívhatósága drasztikusan romlik például az internetes szörfözés miatt. Amíg leül az ember, és egy komoly ismeretanyag elsajátítását tervezi, megvan a kellő motiváció, ami miatt az ismeretanyagra szükség van, és megvan a kellő érzelmi viszonyulás. Ám ha közben eltereli a figyelmét egy sor dolog, az embernek már fogalma sincs, miért ült le a számítógép elé. Többek között mi derítettük ki, hogy a tanulás- és memóriafolyamatokhoz az szükséges, hogy az éppen kódoló idegsejtek egymással tartósan megerősítsék a kapcsolatukat, amire akkor képesek, ha pontosan egyszerre sülnek ki. Ezt az összehangolást végzik azok az idegpályák, ősi kéreg alatti pályák, amelyek érzelmekről, motivációról, általános élettani állapotunkról szállítanak információt, impulzusokat. Ha ezek a pályák hatékonyan működnek, hagyunk az agyunknak időt arra, hogy bevonja a memórianyomok tárolásába a mi belső világunkat, és ez a belső világ kellően gazdag – érzelemgazdagság, pozitív gondolkodás, motiváltság, megismerni vágyás –, akkor lesznek hatékonyan elraktározhatók az emléknyomok, és lesznek az információs csomagokon olyan kapaszkodók, amelyekkel ezeket könnyebben be tudjuk rántani a gondolkodási folyamatainkba. A belső világunk működését úgy kell képzelnünk, hogy amikor az információs téglákat pakoljuk be az agyunkba, ez a belső világ a habarcs. Ha bevonjuk a téglákat habarccsal, akkor nemcsak egymás mellé, hanem egymás fölé is pakolhatjuk őket, mert a habarcs összetartja az építményt. Minél inkább csak ránk jellemző, egyedi ez a habarcs, ez a belső világ, annál biztosabb, hogy a mindenki számára rendelkezésre álló információról nekem majd más jut az eszembe. Ez tehát a kreativitás elemi feltétele.

Az intenzív internethasználat, az információrobbanás közvetlen hatással lehet a memória működésére?

Abszolút, leginkább akkor, ha nem tanuljuk meg megfelelően használni az internetet. Az információrobbanás kezelésével egyelőre csak ismerkedik az emberiség, hiszen a biológiai alkalmazkodásról még szó sem lehet. A biológiai alkalmazkodáshoz százezer évek kellenek, amíg a spontán mutációkból a természetes kiválasztódás kiszűri a környezethez jobban alkalmazkodó variánst. A biológiai evolúció időskáláján száz év egy pillanattal ér fel. Nekünk azt kell belátnunk, hogy az információrobbanás mutációs nyomásként nehezedik az emberi agyra. Hála Istennek mi tudatos lények vagyunk, nem kell megvárnunk, hogy biológiailag adaptálódjunk, tudunk viselkedésben is adaptálódni. De csak akkor, ha felismerjük a szükségességét.


Freund Tamás agykutató: A személyes kontaktusokat ne cseréljük le
Somogyi Tibor felvétele

Önök a Nemzeti Agykutatási Programon belül az internetfüggőséget is kutatják. Mennyire veendő ez komolyan, illetve mennyire hasonlítható más függőségekhez?

Azok az agyi elváltozások, amelyeket az internetfüggőség okoz, ugyanolyanok, mint a keménydrogfüggés esetében. Az érzelmi kontextust biztosító prefrontális lebeny zsugorodik, míg az öröm- és a kielégültségérzés-központ növekszik. Növekszik a sztereotip mozgásokat kódoló bazális ganglionok egy része is. A drogfüggőkre jellemző céltalanság, kiüresedettség itt is megjelenik, az ember nem törekszik arra, hogy érzelmi impulzusokat is társítson a memórianyomokhoz, ami egyfajta lelki elsivárosodást is okozhat. Meg kell tanulnunk élni az információs technológiák adta lehetőségekkel úgy, hogy a hátrányaitól ne szenvedjünk, az előnyeit viszont élvezzük ki. Ezek az információs technológiák nagy fejlődést hoztak az emberi társadalmakban, a tudományban, az agykutatásban is. Amikor több ezer idegsejtből egyszerre vezetünk el információkat, impulzusokat, jeleket – ezeknek az elemzése elképzelhetetlen lett volna akár csak néhány évtizeddel ezelőtt. Azt is csak az információs technológiák segítségével tudjuk megállapítani, milyen károsak maguk az információs technológiák.

Az internetfüggőség tehát egzakt módon diagnosztizálható is?

Vannak pszichológiai módszerek, amelyekkel három kategóriát azonosítanak. Az első, legkevésbé súlyos a kontrollzavar, amikor az ember nem tudja ellenőrizni, mennyi időt is tervezett eltölteni a számítógép előtt. A második fokozat az elhanyagolás, amikor a számítógép használatára érzett késztetés más feladatok elhanyagolását okozza. A legsúlyosabb fokozat az obszesszió, amikor az illető már internethasználatról álmodozik, fantáziál, internet hiányában súlyos depresszió lép fel nála. Ezeket a pszichológiailag klasszifikált csoportokat vizsgálták FMRI-vel (funkcionális mágneses rezonanciavizsgálat – a szerk. megj.) Janszky József és munkatársai Pécsett, és komoly szignifikanciával kimutatták a különbségeket.

A kezelésére már vannak megbízható módszerek?

Erről a pszichológusokat kell kérdezni. A legeslegfontosabb, hogy ennek a problémának a súlyosságát belássuk. Annak, hogy az újabb generációk úgy nőnek fel, hogy össze vannak „gyógyulva” a számítógéppel, nagyon sok káros hatása lehet. Ezeket a technológiákat célzottan, szelektíven kellene használnunk, szűrve az információkat, koncentrálva a megismerni vágyásunkat, és mindezt megfelelő motiváltsággal, érzelmi viszonyulással párosítva. És nem szabad lecserélni a személyes kontaktusokat internetes kommunikációra. Amint kiváltja a szociális kapcsolatainkat az internet, amint a gyerek iskola után nem akar szakkörökbe menni, sportolni vagy játszani a barátaival, hanem inkább hazamegy, és csak a számítógépen keresztül tart fenn kapcsolatokat, onnantól fogva nagy problémáknak nézünk elébe. A számítógépes kommunikációban az érzékszerveink jelentős részét nem használjuk, az érzelmeket csak ikonokkal jelezzük, a finoman gradált érzelmi skálánk két-három fokozatos skálára van lebutítva. Ez megint csak lelki elsivárosodás. Nem tudok a beszélgetőpartnerem szemébe nézni, nem érzem az illatát (holott például a párválasztásnál óriási jelentősége van a feromonok kibocsátásának, ami tudat alatt befolyásolja a viselkedésünket), nem érinthetem meg. A kommunikációt olyan minőségi elemeitől fosztom így meg, amelyek nélkül az emberi lelkileg elsekélyesedik. Ez nem egy jó fejlődési irány. Akkor jó ez, ha az ember egyfajta kiegészítésképp használja; ha nem váltja ki a személyes kontaktust, a különböző szociális együttléteket, a sportot, a művészeti tevékenységeket, addig nincs baj, de ha ezeket kiváltja, akkor baj van.

Ajánló