Az ebolával rokon vírus jelent meg Ugandában

Busia |

Az ebolával rokon betegség kórokozója jelent meg Ugandában, az afrikai ország Kenyával határos vidékén. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteki tájékoztatása szerint akár több százan is megfertőződhettek a Marburg-vírussal.

Fotó: Wikipedia

A hatóságok eddig egy igazolt halálesetről tudnak. 

A WHO egészségügyi vészhelyzetekkel foglalkozó regionális irodájának vezetője reményét fejezte ki, hogy meg tudják gátolni a vírus terjedését, és képesek lesznek elejét venni annak, hogy a rendkívül fertőző, vérzéssel, hányással, hasmenéssel és magas lázzal járó betegség járványszerű méreteket öltsön. Ibrahima Soce Fall ugyanakkor nemzetközi segítséget szorgalmazva úgy fogalmazott, hogy nagy a kockázata annak, hogy nemcsak Ugandában, hanem a régióban is elterjed a vírus.

Az ugandai egészségügyi minisztérium még kedden közölte, hogy a vizsgálatok alapján bizonyíthatóan a Marburg-vírus okozta egy 50 éves nő halálát, aki múlt szerdán halt meg. 

A nő testvére hasonló tünetekkel járó betegség következtében vesztette életét három héttel korábban. A férfit a kelet-afrikai országban hagyományos szertartás keretében temették el, a WHO szerint a búcsúszertartáson és az egészségügyi létesítményekben akár több százan is érintkezhettek a vírussal. 

Az Ebolával igen közeli rokonságban álló Marburg-vírus nem először jelenik meg Ugandában, több halálos áldozatot is szedett a kelet-afrikai országban. A kór kezelés nélkül az esetek több mint 90 százalékában halálhoz vezet, átlagosan kilenc napon belül.

Ajánló