Dínókkal is végzett az ősi ördögvarangy

Sydney |
Majdnem fél méteresre nőtt meg az ördögbéka, pokolbéka vagy ördögvarangy néven is emlegetett Belzebub békája, és olyan erős volt a harapása, mint egy tigrisnek.
Fotó: Wikipedia
Dinoszauruszok gyilkosa lehetett a 68 millió éve Madagaszkáron élt kétéltű, a Belzebub békája (Beelzebufo Ampinga) – állapította meg egy tanulmány. A feltevés abból a kutatásból ered, amelyben megmérték a dél-amerikai szarvasbéka harapásának erejét: 4,5 centiméteres fejátmérőjével 3 kilogrammos erőt fejt ki.
 
„A békafajok többségével ellentétben, amelyek gyenge állkapcsuk miatt kis állatokat fogyasztanak, a szarvasbéka áldozata akkora is lehet, mint ő maga” – mondta Marc Jones, az Adelaide-i Egyetem biológusa.
 
A szarvasbéka más békákra, kígyókra, rágcsálókra is vadászik, erős állkapcsával ragadja meg és gyűri le áldozatát. Jones az adatokat a kihalt Belzebub békája méreteihez igazította, így az ősi kétéltű 220 kilogrammosat haraphatott, ami megegyezik egyes ma élő ragadozók – tigrisek, farkasok – állkapcsának erejével.
 
„Ezzel az erővel a Belzebub békája képes lehetett a kisebb, fiatalabb dinoszauruszok legyőzésére” - jelentette ki Kristopher Lappin, a Kaliforniai Állami Műszaki Egyetem professzora.
 
Az ördögvarangy 41 centiméter hosszú lehetett, több mint 4,5 kilogrammot nyomhatott, vagyis nagyobb volt, mint bármely más békafaj.

Ajánló