A szex-munkások fő motivációja a pénz

Egy észak-németországi kikötőváros piroslámpás negyedében már egy kis magyar kolónia él. Munk Veronika, az Index újságírója Kéjutca – Magyar szex euróért címmel írt riportkönyvet a szexmunkások életéről, sok előítéletet lerombolva. A szerzővel a Gombaszögi Nyári Táborban beszélgettünk.

Somogyi Tibor felvétele

Hogyan jött az ötlet, hogy ezzel a témával foglalkozzon?

A piroslámpás negyed madámja egy magyar nő, ő írt a szerkesztőségbe, hogy érdekes jogi helyzetbe került. Németországban legális a prostitúció, ő pedig öt-hat éve egy bordélyházban madámként tevékenykedik, ám a magyar rendőrség nyomozást indított és európai elfogatóparancsot is adott ki ellene, holott ő kint végzi ezt a tevékenységet. Ő ezt igaztalannak tartotta, és szerette volna, ha kap az ügye egy kis médiapublicitást. Jogászokat és rendőröket is megkérdeztem, hogyan lenne érdemes ezt a sztorit feldolgozni. Ők is megerősítették, hogy ez egy ritka jogi helyzet, mert nem nagyon szoktak olyan bűncselekményeknek nagy feneket keríteni, amelyekkel kapcsolatban eltérőek a szabályozások a különböző országokban. Mivel a madám nem tudott kilépni Németországból, meggyőztem a főnökeimet, hogy érdemes lenne elmenni hozzá interjúzni. Az ugyanis gyakran előfordul, hogy egy újságíró szexmunkásokkal beszélgethet, de az nem, hogy egy piroslámpás negyedbe szabad bejárása legyen, és minden szereplőt mikrofonvégre tudjon kapni.

Az interjúkból cikksorozat, videóriport és könyv is készült, több ott dolgozó lány nevét és arcát is adta az interjúkhoz. Miért mentek ebbe bele?

A madám mindenkinek bemutatott, és ez egyfajta útlevél volt a többiekhez is, hiszen a terepre egy elismert, kedvelt, a hierarchia magasabb szintjén álló szereplő vezetett be. A nők nagy hányada így is azt mondta, eszembe se jusson őket faggatni. Mások viszont azt mondták, mindenki tudja róluk otthon is, hogy mivel foglalkoznak, miért ne beszélnének róla. Az is segített, hogy sok időt töltöttem velük, néhány havonta újra és újra visszamentem, és ahogy megszoktak, egyre többüknek eredt meg a nyelve.

Voltak előítéletei, amikor először kiutazott Bremerhavenbe?

Korábban is foglalkoztam már a prostitúció témájával, de még nem láthattam belülről egy piroslámpás negyedet. Elképzeltem valamilyennek ezt a világot, de ezekből az előzetes elképzelésekből aztán nagyon sok minden lebomlott. Viszont az elején volt bennem félelem. Szoktam kemény témákkal foglalkozni, de azért egy másik országba, veszélyesnek hangzó terepre menni… Volt bennem egy kis gyomorgörcs. Viszont nagyon hamar kiderült, hogy itt minden tényleg szervezett keretek között, erős rendőri biztosítás mellett zajlik. Szerintem egyébként jól fel tudom mérni, mik lehetnek a veszélyhelyzetek, és ezeket kivédem. A férfiakkal, kliensekkel, stricikkel a legutolsó látogatásom alkalmával beszélgettem, amikor már jól ismertek, és én is tudtam, hogy ki az, aki nem lesz velem agresszív. Hülyeségekbe nem mentem bele csak azért, mert iszonyú jó a téma.

A prostitúciót sokszor a legősibb mesterségként emlegetik, ami kicsit romantizálja is, másrészt viszont a legnagyobb sértés, amit egy nőnek lehet mondani, ha azt mondják rá, hogy kurva. Ez a kettősség hogyan jelenik meg ezeknek a nőknek az életében?

Azt a szót, hogy kurva, egyetlenegyszer sem hallottam a másfél év alatt. Teljesen más kifejezéseket használnak, például magára az aktusra azt mondják, „üzletben lenni”. A nők részéről egyáltalán nincs romantizálva ez a dolog, teljesen úgy gondolnak rá, mint egy munkára: fárasztó, nyűg, néha szeretjük, néha nem, de főleg nem. Pontosan tudják, hogy elítélik őket ezért, hogy ez ciki, érzik, mekkora ellenszélben fejtik ki a tevékenységüket. A legfőbb tapasztalatom az volt, hogy nem lehet általánosítani, mindenkinek más a története. Általában az emberek úgy néznek egy dologra, hogy az vagy jó, vagy rossz, vagy fehér, vagy fekete – én a riportban próbáltam éppen a középen lévő, szürke, nem ismert szeletet megragadni.

Kerülve az általánosítást, tudna mondani mégis valami olyan közös nevezőt, ami minden szexmunkásra igaz? Miért kezdték el ezt a munkát, hogyan keveredtek ebbe a közegbe?

A miértre teljesen egyértelmű a válasz: a pénz miatt. Úgy gondolják, egységnyi idő alatt ezzel több pénzt lehet keresni, mint mással. Olyan szociokulturális hátterük van, ami miatt nagy szükségük van pénzre, sokan jönnek állami gondozásból vagy elhanyagoló, abuzív családból. Sokan viszont nem, olyanok is vannak, akik teljesen jól működő családból érkeznek. Majdnem mindegyiküknek van gyereke, az nagyon erős motiváció a pénzszerzésre, hogy a gyereküknek jobb legyen, mint nekik. De hát minden szülő így gondolkozik, ebben sincs semmi szokatlan. Akik állami gondozásból jönnek, azoknál nagyon erős a stricik beszervező hatása, akik sokszor szinte ott állnak az intézmények kapujában, és a szeretetéhséggel küzdő, valahová tartozni akaró, csekély önérvényesítési képességgel rendelkező nőket igyekeznek szerelemmel megfűzni. Olyan is előfordul, hogy valamelyik ismerősük csinálja, és látják rajta, neki van pénze, szép ruhákban jár, és tőle érdeklődnek, hogyan lehet ebbe belefogni.

Az egyik videóban elhangzott egy kemény mondat, az egyik szexmunkás azt mondta, a családja is elfogadja azt, amit csinál, mert érezhetően jobban élnek.

Ez csak egy konkrét eset, nem mindenki áll így hozzá. Másrészt itt 18 éven felüli, felnőtt nőkről van szó, akik döntéseket hoznak. Előfordul, hogy egy család kitagadja a szexmunkásnak állt nőt, de sok esetben az anyák belenyugszanak, mert szeretik a gyereküket, még akkor is, ha megszakad a szívük, mert nem ilyen jövőt képzeltek a lányuknak.

Mit lehet mondani a területi eloszlásról? Vannak olyan vidékek, amelyek erősen felülreprezentáltak a bremerhaveni piroslámpás negyedben?

Ez is változó. Sokan jöttek Szabolcsból, Nyíregyháza környékéről, vannak kint szlovákiai magyar nők is, de van sok budapesti, csongrádi… Sokan jönnek Kelet-Magyarország hányattatott régióiból, ahol nagyon sok a szegény ember, de nem szűkíthető le egy területre a dolog.

Mi sokkolta a legjobban a riportok készítése közben?

Nagyon sokkoltak azok a sztorik, amelyek abúzusról, bántalmazásról szóltak. Ezeket próbáltam magamtól eltávolítani, figyelmeztetni magam, hogy én itt most dolgozom, nem akartam túlságosan bevonódni. Nem is barátkoztam az interjúalanyokkal. Van két kislányom, és az mindig megviselt, amikor gyerek is szerepelt a sztoriban. Találkoztam egy terhes szexmunkással, aki életében először volt terhes, és fogalma sem volt, mit csináljon – ott ki is léptem az újságírói szerepemből, és elkezdtem segíteni, tolmácsolni neki, bár ez az újságírói etika szempontjából nem szokványos, és én sem vagyok ennek a híve.

Mit gondol arról, hogy Magyarországon nem legális a szexmunka? Jónak tartja ezt a szabályozást, vagy inkább meg kellene adni neki a szervezett, biztonságos kereteket?

Nehéz kérdés, mert többféle jogrend van. Németországban nagyon szabályozottak a keretek, Magyarországon ezzel szemben a prostitúció ugyan legális, de minden más tiltott körülötte. Ezáltal el van lehetetlenítve az ilyen tevékenység, például csak saját tulajdonban lévő lakásban lehet űzni. A szexmunkásoknak jellemzően van gyerekük, tehát nem abban a lakásban fognak idegenekkel szexelni, amelyben a gyerekük is tartózkodik, ezért két lakásra lenne szükségük… Akinek viszont van pénze két lakásra, az nem fog szexmunkából élni… Ezért is mennek olyan sokan Nyugat-Európába. Nincs igazából a szakpolitikákat illetően általánosan jó megoldás szerintem, mert nehéz megtalálni a határokat. Az a szemlélet, ami a prostitúciót munkának tekinti, azon alapul, hogy ezt a tevékenységet a nő a saját individuális döntése alapján, a boldogulása érdekében űzi. De sajnos a valóságban nagyon-nagyon gyakran az történik, hogy ekkor is egy férfi pénztárcáját tömögeti.

Ajánló