Szlovákiai magyarokat is díjaztak a szlovák sajtófotósok versenyén

Pozsony |

Két hazai magyar díjazottja is van a szlovákiai sajtófotósok idei versenyének. A hatodik alkalommal megrendezett Slovak Press Photo versenybe nevezett 229 alkotást öt tagú nemzetközi zsűri értékelte, és nyolc kategóriában osztottak díjakat (Aktualitások, Hétköznapok, Riport, Portré, Természet és környezetvédelem, Sport, Művészet, 25 év alatti fotósok). Minden kategórián belül a három legjobb önálló felvételt és a három legjobb fotósorozatot keresték.

Asszonyi Eszter művészet kategóriában első díjat kapott A szabadság szigete című fotójáért
Forrás: slovak-press-photo.sk

A kisgéresi Asszonyi Eszter művészet kategóriában első díjat kapott A szabadság szigete című fotójáért, amely a budapesti Sziget fesztiválon ábrázolja Péterfy Bori énekest, amint a közönség maga fölé emeli. A – lapunknak is dolgozó – dunaszerdahelyi Cséfalvay Á. András sorozata, amely a nagy port kavart Meztelen nők kiállításán készült, ugyanebben a kategóriában harmadik lett, Hétköznapok kategóriában pedig a zsűri dicséretben részesítette. 

A díjazott munkákból összeállított kiállítás a pozsonyi Óvárosháza kiállítótereiben tekinthető meg november 30-ig. A két magyar díjazottal lapunk hétfői számában foglalkozunk bővebben.

A győztes fotók megtekinthetők ITT.

(juk)

Ajánló