Keresik az évtized legjobb európai filmes helyszínét

11 helyszín versenyez az évtized legjobb európai filmes helyszíne címéért az Európai Filmalapok Hálózata (EUFCN) által meghirdetett versenyben. A városokat, erődöket, szigeteket, történelmi jelentőségű helyeket a Cineuropa szakmai filmmédium szakértői zsűrije választotta ki 35 helyszín közül, melyeket az EUFCN tagszervezetei javasoltak. Innentől a verseny nyitott: október 25-ig bárki leadhatja a szavazatát.

Esélyes bármi, ami a Trónok harcában megjelent. A képen San Juan de Gaztelugatxe szigete és kápolnája (aka Dragonstone)
Képarchívum

Bár Budapest és Prága hosszú évek óta egymásra licitál, melyik is tudja magához csábítani a külföldi stábokat, hány szuperprodukció forog egyik vagy másik főváros utcáin, pillanatnyilag úgy tűnik, nem hagytak maguk után olyan erős vizuális nyomot, amelynek köszönhetően felkerültek volna a szűkebb listára.

Minőségi városképek

Annyi vigaszunk lehet, hogy a magyar főváros neve legalább közvetetten felbukkan az esélyesek között: Wes Anderson A Grand Budapest Hotel című 2014-es, különleges képi világú, négy Oscarral jutalmazott alkotása a tizenegyes döntős közé juttatta… a (kelet-)németországi Görlitz városát. A jellegzetesen urbánus helyszínek közül Wroclaw is beelőzte Budapestet és Prágát, mégpedig annak köszönhetően, hogy Steven Spielberg ott találta meg a maga hidegháborús Berlinjét a Tom Hanks főszereplésével forgatott Kémek hídja számára. Bécs Tom Cruise hátterében bizonyított a Mission: Impossible – Titkos nemzetben, Rómát pedig itt és most Paolo Sorrentino A nagy szépség című – 2014-ben Oscar-díjas, Golden Globe díjas, európai filmdíjas – mozija emelte be Európa meghatározó filmes terei közé, igaz, némileg szűkített változatban (Caracalla termái kaptak jelölést, ahol Sorrentino egyebek mellett egy zsiráfot sétáltatott).

A természet arca

A táj, a természet is fontos hangulatteremtő elem Alberto Rodríguez 2014-es, nyomasztó bűnügyi drámájában, a Mocsárvidékben: fiatal lányok tűnnek el valahol az elmaradott spanyol délen; a tökéletes forgatási helyszínt a stáb Sevilla közelében, Isla Mínima del Guadalquivir mocsaras folyóágai között találta meg. Antipárosz szigete a Kükládok szigetcsoport tagja. A mediterrán táj, a kék tenger, a sziklás domboldalak, a homokos strand, a kis görög falvak képe Argirisz Papadimitropulosz Lesülve című filmjében köszönt vissza, amely az idősödő helyi orvos és egy nyári kalandra vágyó fiatal turistalány történetét meséli el, komédiát és drámát is adagolva.

Európa hűvösebb arca tekint ránk a mozivászonról Baltasar Kormákur Everest című filmjében (a rendező a csúcstámadásra készülő két Himalája-expedíció történetét feldolgozó filmjének stábját vitte el csaknem autentikus forgatásra a dél-tiroli Val Senales gleccserhez), valamint Alex Garland sci-fijében, az Ex Machinában, amelynek „nyaralója” a norvég fjordokban található valldaleni Juvet Hotel.

Minden, ami Trónok harca

Valószínűleg nem meglepetés, hogy az utóbbi évek legnagyobb rajongótábort gyűjtő tévésorozata, a Trónok harca a maga ikonikus helyszíneivel három pozíciót is a magáénak tudhat a tizenegyes listán. Az évtized legjobb európai filmes helyszíne lehet Dubrovnik (vagyis a Lannisterek székhelye, a Királyvár), a dalmáciai partok másik ékköve, Kaštilac vára (a braavosi kikötő), valamint a Baszkföldön, a Vizcayai-öbölben fekvő San Juan de Gaztelugatxe szigete és kápolnája (a 7. évadban feltűnő Dragonstone).

Az EUFCN szerint a meghirdetett verseny alkalmat teremt arra, hogy nagyobb figyelmet kapjanak az európai filmvilágban a professzionális kínálattal rendelkező helyszínek. Persze, az esélyesek már eddig is éltek a kínálkozó lehetőségekkel – a turizmus terén mindenképpen. Ezt lehet most megfejelni ezzel a címmel. Szavazni a www.cineuropa.org oldalon lehet. A díjat november 7-én adják át az Európai Parlamentben. (as)

Ajánló