Mit olvas Daniela Kapitáňová, író?

Kezdem azzal, hogy évek óta nincs tévém, aminek hála nem csupán, hogy enyhén lelassult butulásom folyamata, hanem mentesültem a Szultánokról és Szupersztárokról folyó eszmefuttatásoktól. 

A tévé nélküli évek további bónusza az olvasás. De hogy őszinte legyek, ha az ember egyedül van a lakásban, egy idő után elkezd hiányozni a tévé zaja, amely egy másik ember jelenlétét imitálja. Így egy másik függőségbe keveredtem, amit úgy hívnak, hogy hangoskönyvek. A fülemmel olvasok. (A szememet meghagyom az olyan könyveknek, ahol nem akarom, hogy bárki is a saját interpretációját tolja elém.) Takarításnál, főzésnél, sőt, internetes keresőoldalak böngészésekor többórás könyveket hallgatok.
 
Olyanokat választok, amelyeknél nem kell 100%-ra bekapcsolnom a képzelőerőmet, de szeretnék tudni róluk, amelyek (szó szerint) mehetnek az egyik fülemen be, a másikon ki, miközben néha megtörténik a csoda, és a szöveg a fejemben marad; így „olvastam” el csaknem az összes skandináv krimit, thrillert, bestsellert. (Nem, nem vásárolok, cserélgetem az ugyancsak függő barátnőkkel.)
 
Tehát a válaszomat a mit olvastam az utóbbi időben kérdésre két részre kell osztanom: 1. Szemmel: ismét sok Paľo Vilikovskýt, ismét Isaac B. Singert, s az újdonságok közül most fogtam neki Daniel Majling Ruzká klazika és az Anasoft-nyertes Ondrej Štefánik Som Paula című könyvének. 2. Füllel: Samuel Björg: Bagoly, Michel Houllebecq: Behódolás, Paula Hawkins: Lány a vonaton, Peter May: A negyedik áldozat, Jo Nesbo: A fiú stb, stb, stb.

Ajánló