A botrányos körülmények közt befejeződött ONE Fesztivál egyik fellépője a Takáts Tamás Dirty Blues Band lett volna.

ONE Feszt: Takáts Tamás átverve érzi magát

Budapest |

Takáts Tamás átverve érzi magát. A botrányos körülmények közt befejeződött ONE Fesztivál egyik fellépője a Takáts Tamás Dirty Blues Band lett volna. Takátséknak a Hobo Blues Band után kellett volna fellépne a Lovi Stage-en. Ám ott a Hot Jazz Band után már nem lépett fel senki, csak a hangosítók árválkodtak a keverőpult körül. Egyelőre csak egy forrásból származó információink szerint a HBB nem indult útnak, mivel nem kaptak garanciát a kifizetésre.

"Nagyon sajnálom, ami tegnap Somorján történt. Nem a pénz miatt, hanem az elv miatt. Ami történt, szégyenletes, nemcsak a zenekarral szemben, hanem a közönséggel szemben is" - mondta megkeresésünkre a Takáts Tamás Dirty Blues Band menedzsere, Katona István.

A produkciós iroda a Reflektor polgári társulással kötött szerződést. Katona elmondta, a fellépés előtt egy órával megérkeztek a helyszínre, ahol találkoztak Méri Tamással, aki azt mondta, negyed órán belül megérkezik a pénzzel. Erre azonban nem került sor.
Katona István elmondta, 00.15-ig vártak a szervezőkre."Ekkor úgy gondoltuk, hogy ez már sok, ezt nem lehet megtenni egy Takáts Tamással, aki harminc éve ikon a magyar rock- és blueszenében - tette hozzá. - A műsorirodám Erdélyben is működik, de sem ott , sem Magyarországon nem találkoztam még hasonlóval."

Katona István nemzetközi jogosultságokkal rendelkező követeléskezelő cég segítségét sem tartja kizártnak. (kcr)

Ajánló