Brexit-csúcs: túl lassan haladnak a tárgyalások

Brüsszel |

Eddig még nem sikerült megfelelő mértékű előrelépést elérni az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről szóló egyeztetéseken - értékelték pénteken véget ért kétnapos brüsszeli találkozójukon a brexit után bennmaradó tagállamok vezetői. 

Jean-Claude Juncker (b) és Donald Tusk sajtótájékoztatója
TASR/AP felvétel
 A 27 bennmaradó tagállam vezetője szerint még nem megfelelő mértékű  az előrelépés az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről szóló egyeztetéseken ahhoz, hogy tovább lehessen lépni a jövőbeli kapcsolatok kérdéseit érintő második tárgyalási szakaszra. 
 
Zárónyilatkozatukban a "huszonhetek" ugyanakkor üdvözölték az állampolgárok jogainak terén eddig elért előrelépést, de rámutattak, megfelelő biztosítékokat kell nyújtani minden érintettnek, és kifejezetten kitértek rá, hogy az Egyesült Királyságnak el kell fogadnia az Európai Bíróság joghatóságát az uniós állampolgárok esetében, amit a brit kormány elutasít.
 
Elismerték: történt "némi haladás" az ír-északír határ kérdésében, de kiemelték, azt várják, hogy a britek "rugalmas és ötletes" megoldási javaslatokkal álljanak elő. Emellett a kiválás harmadik legfőbb kérdésére is kitértek, és rámutattak, hogy eddig nem érkezett konkrét javaslat Londonból az EU-val szemben fennmaradó brit pénzügyi kötelezettségek ügyében.
 
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azt az értékelést ugyanakkor túlzónak találta, amely szerint holtpontra jutottak a brexit-tárgyalások. Donald Tusk reményét fejezte ki, hogy a decemberi EU-csúcson már sikerül továbblépni a jövőbeli kapcsolatok kérdését érintő második tárgyalási szakaszra.
 
"Noha nem sikerült elegendő előrelépést elérni, ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán ne történt volna haladás" - mondta.
 
Tusk végezetül elmondta, azzal bízták meg az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg a Törökországnak folyósított előcsatlakozási támogatások csökkentésének és módosításának lehetőségét. "Nyitva akarjuk tartani az ajtót Ankara előtt, de a jelenlegi törökországi helyzet ezt megnehezíti" - közölte.
 
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke leszögezte: korrekt, kiegyensúlyozott és tisztességes megállapodást kell tető alá hozni a szigetországgal.
 
Angela Merkel német kancellár hangsúlyozta, az Egyesült Királyság szándékain múlik a tárgyalások sikere, amely a brit pénzügyi kötelezettségek rendezésétől is függ. Bár még nincs elegendő előrelépés, hamisan állítja a sajtó, hogy a tárgyalások teljesen megfeneklettek volna, a megegyezésre törekvő megbeszélések lépésről lépésre haladnak - tette hozzá.
 
May: a "huszonhetek" egyetlen fillért sem fognak veszíteni
 
Theresa May brit miniszterelnök leszögezte, országa tiszteletben tartja kötelezettségvállalásait, a "huszonhetek" egyetlen fillért sem fognak veszíteni. Mint mondta, a tanácskozáson egyértelművé tette, hogy nincs veszélyben az uniós költségvetési terv, a brexittel kapcsolatos "számlának" azonban majd a végső megállapodás részét kell képeznie.
 
May megismételte korábbi kijelentését, miszerint az Egyesült Királyság a jövőben is szoros és baráti, érték- és érdekalapú együttműködésre törekszik az EU-val.
 
A spanyol kormányfő a katalán helyzetről beszélt, és úgy vélekedett, hogy a törvénysértések elértek addig a határig, amely már cselekvésre kötelezi Madridot, nincs más lehetőség. Mariano Rajoy a tervezett intézkedésekről nem kívánt tájékoztatni, hozzátette azonban: helyes, hogy az EU-csúcson nem került napirendre Katalónia, mert az "Spanyolország belügye".
 
Orbánnak erről is csak a Soros-terv jutott eszébe
 
Orbán Viktor miniszterelnök az ülést követően a közmédiának nyilatkozva kijelentette: nem túlzás azt mondani, hogy az Európai Parlament megkezdte a "Soros-terv" végrehajtását azzal a jelentéssel, amelyet a testület egyik szakbizottsága fogadott el az uniós menekültügyi eljárásokat szabályozó dublini rendszer reformjáról.
 

Ajánló