Emelkedett Macron népszerűsége

Párizs |

Javult szeptemberben Emmanuel Macron megítélése: a nyári 24 százalékpontos zuhanás után az elmúlt hetekben öt százalékpontot javult a francia államfő tetszési mutatója, s jelenleg 45 százalékon áll - derül ki az Ifop közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet vasárnap ismertetett a Le Journal du Dimanche (JDD) című hetilap.

TASR/AP felvétel

A szeptember 15. és 23. között 1989 nagykorú francia megkérdezésével készült reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 39 százaléka "inkább elégedett" (+ 3 százalék) a köztársasági elnökkel, s 6 százaléka "nagyon elégedett" (+2 százalék). 

Az elégedetlenek aránya a korábban mért 57-ről 53 százalékra csökkent, közülük 33 százalék (-4 százalék) mondta magát "inkább elégedetlennek" és 20 százalék "nagyon elégedetlennek". 

A köztársasági elnök megítélése elsősorban a nyugdíjasok, a munkások, valamint a jobboldali és a centrista szavazók táborában javult. 

Emmanuel Macron tevékenységével a franciák többsége továbbra is elégedetlen, de elődeivel ellentétben neki sikerült megállítania a népszerűségvesztést, és megfordítania a tendenciát - idézte a JDD a kutatást vezető Frédéric Dabit. 

Nicolas Sarkozynek (2007-2012) és Francois Hollande-nak (2012-2017) is a megválasztását követő szeptemberben alacsonyabb volt a tetszési mutatója, mint a májusi hivatalba lépéskor, miután "az évadkezdés általában nehéz időszak a végrehajtó hatalomnak" az Ifop szerint. 

Sarkozy népszerűsége a megválasztását követő 65-ről 61 százalékra csökkent, Hollande-é pedig 61-ről 43 százalékra esett vissza. 

A felmérésben megkérdezettek szerint azzal magyarázható Macron megítélésnek javulása, hogy eltökélt és határozott a munkajogi reformot ellenzőkkel szemben. Ez annak is a jele, hogy a tiltakozásokat szervező szakszervezetek és a radikális baloldal egyelőre nem győzte meg a közvéleményt a fenntartásai megalapozottságáról. A válaszolók azt is értékelték, hogy az államfő "betartja az ígéreteit", "nem enged az utcának" és "azt teszi, amit mond, és azt gyorsan csinálja".

Ajánló