22 euró pluszpénz a hétvégi munkáért

Pozsony |

Legalább 7 euróval több jár majd műszakonként az éjszakai munkáért azoknak, akik eddig csak a minimumot kapták, a hétvégenként dolgozóknak pedig legalább a minimális órabér jár pluszban a bérük mellé. A munkaadóknak többet kell fizetni az ünnepnapon végzett munkáért is. 

Jozef Jakubčo illusztrációs felvétele

Képviselői javaslattal valósítaná meg egyik ígéretét a kabinet, májustól emelkedhet az éjszakai műszakban, a hétvégén és az ünnepnapokon dolgozók fizetése. Az intézkedések a beterjesztők szerint már jövőre mintegy 647 millió euróba kerülnek majd, ebből 614 millió a magánszféra költségeit növeli. Jelenleg csak az éjszakai munkáért és az ünnepnapokon dolgozóknak kötelesek bérkiegészítést fizetni a munkaadók, éjszaka legalább a minimális órabér 20 százalékát, ünnepnapokon pedig 50 százalékát kell pluszban megkapnia a munkavállalónak minden ledolgozott óráért. Robert Fico miniszterelnök a nyár végi koalíciós válság után tett bejelentésében megígérte, hogy jelentősen emelni fogják ezeket a pótlékokat, és a hétvégi munkáért is többet kell majd fizetniük a munkaadóknak. Akkor pontos összeget még nem mondott, a napokban azonban három smeres képviselő már benyújtotta a vonatkozó törvénymódosítást a parlamentbe. 

A Podmanický, Glváč és Petrák smeres képviselő neve alatt benyújtott javaslat szerint az éjszakai munkáért legalább a minimális órabér felének megfelelő bérpótlékot kell majd fizetni, vagyis a jelenlegi 50 cent helyett legalább 1,38 eurót. Ez egy 8 órás műszak esetében legalább 7 eurós emelkedést jelent, ha az alkalmazott eddig csak a minimumot kapta. Ünnepnapon a minimálbér 50%-a helyett 100 százalékát kell majd pluszban fizetni, és ugyanekkora többletösszeggel számolhatnak azok is, akik szombaton vagy vasárnap kénytelenek dolgozni. Ez minimálisan – 8 óra munkával számolva – napi 22 euró többletet jelent majd. A módosítás a tervek szerint jövő év májusában lépne életbe.

Százezreket érint a bérpótlékemelés

Elkészült a Robert Fico által már szeptemberben beharangozott törvénymódosítás, amely jelentősen emeli majd az éjszaka, a hétvégeken és az ünnepnapokon dolgozók fizetését. A munka törvénykönyve képviselői javaslatként benyújtott módosítási tervezete az előterjesztők szerint több százezer dolgozót érint majd. Csak az éjszakai pótlék bevezetése közel 400 ezer embernek növelheti a fizetését, közülük mintegy 280 ezren rendszeresen dolgoznak éjszakai műszakban. A minimális éjszakai pótlék a képviselői javaslat szerint a minimálbér 50 százaléka lesz, ami műszakonként mintegy 7 eurós növekedést is jelenthet, csak ennek az intézkedésnek a teljes költsége jövőre 104 millió euró lesz. A hétvégi és az ünnepi bérpótlék több mint 730 ezer embert érint, a szombati pótlék költségei 322 millió, a vasárnapié további körülbelül 176 milliót tehetnek ki. 

A javaslatot – mivel képviselői javaslatként érkezett a parlamentbe – nem véleményezhették az érintettek, a pékségek szövetsége már tiltakozott is ellene. Szerintük a bérpótlék megemelt összege 18 millió eurós költséget jelent majd számukra, amit vagy elbocsátásokkal vagy pedig a pékáru árának emelésével lesznek kénytelenek kompenzálni. A költségeik 2019-ben újabb milliókkal emelkednek majd, ha a minimálbért a kormány – Fico elképzelésének megfelelően – 500 euróra emeli. (lpj, sme)

Ajánló