Többet fizet, aki szennyezi a környezetet

Pozsony |

Jóváhagyta tegnap a parlament a hulladéktörvény módosítását, a környezetvédelmi minisztérium a jelenleginél átláthatóbb rendszert és kevesebb papírmunkát ígér; a változásoknak a kisvállalkozók fognak a leginkább megörülni. 

A környezetvédelmi minisztérium egyik célja, hogy kevesebb hulladék kerüljön a szemétlerakókra
Ján Krošlák felvétele

Több hónapos tárgyalások után sikerült tegnap végérvényesen elfogadni a hulladéktörvény módosítását. A jogszabály alapfilozófiája, mely szerint az fizet, aki szennyezi a környezetet, változatlan marad. Sólymos László környezetvédelmi miniszter szerint a törvénymódosítás célja a hulladékgazdálkodási rendszer javítása és annak elérése, hogy megérje osztályozni és újrahasznosítani a hulladékot Szlovákiában. „Míg 2014-ben Szlovákiában az újrahasznosítás aránya 10% volt, 2015-ben már elérte a 15%-ot, 2016-ban pedig a 23%-ot” – mondta Sólymos László környezetvédelmi miniszter. Szlovákiában évente több mint 2 millió tonna települési hulladékot produkálunk, aminek kétharmada lerakókon végzi. Az ország 2020-ig köteles biztosítani a kommunális hulladék 50 százalékának szelektálását és újrahasznosítását. Az ideális helyzet az lenne, ha csak a nem szétválogatott hulladék elszállításáért kellene illetéket fizetni, és Sólymos szerint ezért idővel emelni kell a hulladék tárolásáért fizetett illetékeket, hogy előnyösebb legyen a hulladékfeldolgozás és -szeparálás. 

A törvényhozás 88 képviselő támogatásával szavazta meg a módosítást, amely átláthatóbbá, egyszerűbbé és hatékonyabbá teszi a hulladékkezelést. „Örülök, hogy a képviselők is tudatosítják a környezettel szembeni felelősségüket és támogatták azokat a változtatásokat, amelyek elősegítik a hulladék osztályozását és újrahasznosítását, és ezzel visszaszorítják a lerakókon való hulladéktárolást” – jelentette ki Sólymos. 

Kevesebb adminisztráció 

A módosítás mintegy 2500 kisvállalkozót szabadít meg a felesleges adminisztrációtól. Kevesebb kötelezettségük lesz azoknak a vállalkozóknak, akik kevesebb mint 100 kiló csomagolóanyagot hoznak forgalomba évente. Ők többé nem lesznek kötelesek szerződést kötni a gyártói felelősségvállalási szervezettel (OZV). Elég lesz, ha egyszer regisztrálják magukat, nyilvántartást vezetnek a kitermelt hulladék tényleges mennyiségéről és ezt évente bejelentik. 

Egyúttal átláthatóbbá is válik a rendszer. A gyártók gyakran kifogásolták, hogy nem látnak bele a gyártói felelősségvállalási szervezet gazdálkodásába. A módosítás ezért szigorítja a szervezetek ellenőrzését az állam és a gyártók részéről is. 

Változások várhatóak az építési hulladék terén is. A települések eldönthetik majd, hogy az építési törmelék pontos mennyisége után fizetik az illetéket, vagy átalányösszeget vezetnek be. Az önkormányzatok azt a rendszert választhatják, amely a lakosoknak jobban megfelel. 

A törvénymódosítással nem mindenki elégedett, a Szlovák Élelmiszeripari Kamara (SPPK) képviselői szerint az új törvény olyan igazságtalan rendszert hoz létre, amely a csomagolt termékeket gyártó nagyvállalatok kárára előnyben részesíti a kisvállalkozókat. A SPPK több ízben kérte a tárcát a jogszabály átdolgozására, ám eredménytelenül. A minisztérium szerint a jogszabály annyira komplex és számos szakterületet érint, hogy lehetetlen volt minden igénynek megfelelni. 

Leadható gumiabroncsok 

A módosítás szankciót vezet be a gyártói felelősségvállalási szervezettel szemben, ha az nem biztosít gyűjtőkonténereket a szeparált hulladékgyűjtéshez. Vagyis ha egy település becsületesen szeparál, de az osztályozott hulladékot nem tudja hova tenni, az az OZV hibájának és törvénysértésnek minősül. Sólymos szerint eddig az OZV gyakran nem is kommunikált a községgel, ha be akarták jelenteni, hogy nincs elég konténerük, nemegyszer fel sem vették a telefont. 

Egyszerűsödik az elhasznált gumiabroncsok gyűjtése is, amelyek sokszor illegális szeméttelepeken végeztek. A módosítás értelmében a gumiabroncsokat nemcsak a forgalmazó vagy a szerviz lesz köteles ingyen átvenni, hanem a gyűjtőudvarokban is leadhatók lesznek. 

Ajánló