Kiska: túl magasak az energiaárak

Pozsony |

Az Alkotmánybírósághoz fordult Andrej Kiska államfő az árszabályozási törvény módosítása miatt, szerinte ugyanis az új szabályok tovább növelik a kormány befolyását az elvileg függetlennek számító Árszabályozási Hivatalban (ÚRSO).

SITA-felvétel

A gazdasági tárca által kidolgozott módosításokat a parlamenti elfogadást követően Kiska ugyan visszaküldte újratárgyalásra, a törvényhozás azonban másodszorra is rábólintott, így nyáron a köztársasági elnök aláírása nélkül is megjelent a Törvénytárban. Kiska leginkább azt kifogásolja, hogy míg korábban az Árszabályozási Hivatal elnökét – a kormány javaslatára – az államfő nevezte ki, az új szabályok szerint teljesen kiiktatták, vagyis a kinevezés is a kormány hatáskörébe tartozik. Kiskának az sem tetszik, hogy a gazdasági és a környezetvédelmi tárca visszakapta beleszólási jogát a hivatal energiaárakkal kapcsolatos döntéseibe. „A kormánynak aránytalanul nagy beleszólási joga van az energiaárak alakulásába, ezzel is magyarázható, hogy a szlovákiai energiaárak a legmagasabbak közé tartoznak az Európai Unióban” – állítja a köztársasági elnök. Hogy a Fico-kabinet nem veszi komolyan az Árszabályozási Hivatal függetlenségét, azt az is bizonyítja, hogy a botrányos körülmények között leváltott előző ÚRSO-elnök, Jozef Holjenčík utódja Robert Fico egy másik közeli párttársa, a még Holjenčíknél is nagyobb botrányokkal övezett Ľubomír Jahnátek, a Smer parlamenti képviselője, a korábbi Fico-kormányok gazdasági és földművelésügyi minisztere lett.

Peter Žiga gazdasági miniszter szerint a köztársasági elnök mostani lépésével csak a saját cégével kapcsolatos botrányairól próbálja elterelni a figyelmet. „Megértem, hogy az elnök úrnak megvannak a saját gondjai. Furcsának tartom azonban, hogy míg az említett jogszabályt júniusban fogadtuk el, Kiska csak most lépett, miután nyilvánosságra kerültek az adóügyei” – tette hozzá Žiga. (mi, SITA)

Ajánló