Döntött a koalíció: 13. és 14. fizetés, minimálbér, nyugdíjasok

Pozsony |
Megegyezett a koalíció, lesz minimálbéremelés, 13. és 14. fizetés, a nyugdíjasok pedig járulékok nélkül kereshetnek havi 200 eurót. 
TASR-felvétel
A három pártelnök megállapodott a jövő éves költségvetés főbb számaiban is, a hiány 1 százalék alatt marad, az államadósság pedig 50% alá esik.
 
Ma délelőtt sikerült tető alá hoznia a három koalíciós partnernek a jövő éves költségvetést, megegyeztek a főbb számokban, illetve nagy vonalakban elfogadták a tavasz óta tervezett szociális csomagot. A Smer elsősorban a minimálbér jelentősebb mértékű növelését tekintette célnak. Pontos számot nem mondott Fico, de szerinte a minimálbér jövőre nagyon közel lesz az 500 euróhoz. Emellett várhatóan a duplájára nő az éjszakai, valamint a hétvégi és az ünnepnapi munkáért járó bérpótlék. Emelkedni fog a súlyosan egészségkárosodott hozzátartozóikat gondozóknak járó gondozási díj, Fico szerint megközelíti majd a minimálbér nettó összegét.
 
A nyugdíjasok jövőre járulékmentesen kereshetnek havonta 200 eurót, ahogyan ezt már a keddi sajtótájékoztatóján jelezte Bugár Béla, a Híd elnöke. „A nyugdíjasok támogatása az egyik prioritásunk, ha jól meg az országnak, akkor abból nekik is kapniuk kell valamit” – jelentette ki Bugár. Eredménynek tartja azt is, hogy a nyugdíjemelés jövőre is 8 százalék feletti marad.
 
Az SNS számára a legfontosabb eredmény a 13. és a 14. fizetés törvénybe iktatása volt. Az éves plusz juttatások kifizetése nem lesz kötelező, de az állam adó és járulékkedvezményt biztosít a munkaadóknak, ha ezt megadják alkalmazottaiknak. A 13. fizetést júniusban, a 14-et pedig év végén kapnák az alkalmazottak.
 
A szociális csomag nem veszélyezteti a költségvetési hiányt, és az államadósság is csökkenhet jövőre: a hiánycélt a GDP 0,83%-ában határozta meg a kormány, az államadósság pedig várhatóan a nemzeti össztermék 49,7%-a lesz. (lpj)

Ajánló