Első körben 321 millió forint az MKP média-stratégiájára

Pozsony |

1,1 millió euróval támogatja a magyar kormány az MKP médiastratégiáját. 

Potápi Árpád János magyar nemzetpolitikai államtitkár
Tomáš Benedikovič felvétele
A párt elnöke, Menyhárt József a nyáron félmilliárd forintos, azaz mintegy 1,6 millió eurós támogatásról beszélt, melyet régiós sajtóhálózat működtetésére fordítanának. 
 
Most megszületett a kormánydöntés is: első körben 321 millió forint (csaknem 1,1 millió euró) érkezik erre a célra. 
 
Potápi Árpád János magyar nemzetpolitikai államtitkár lapunknak pozsonyi sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, a médiacsomagnak két része lesz, a kormány egyelőre az első részéről, az említett 321 millió forintról döntött. Ez a döntés már megjelent a Magyar Közlönyben is, részletek azonban nem derülnek ki: a határozat nem szól a csomag felhasználásának pontos céljáról, csak arról, hogy felvidéki programokat és támogatásokat finanszíroznak belőle a Bethlen Gábor Alapon keresztül. „Még nincs döntés arról, hogy a támogatás konkrétan mely médiumokhoz kerül” – mondta Potápi. 
 
Menyhárt József – aki korábban lapunknak azt mondta, médiastratégiájuk arról szól, hogy kistérségeknek, régióknak adnának hangot akár a nyomtatott, akár az elektronikus sajtóban – bővebben nem nyilatkozott arról, hogy áll jelenleg a projekt, csak annyit mondott, dolgoznak rajta, és hamarosan bejelentést tesznek róla. 
 
Újra leszögezte, nem pártsajtót akarnak létrehozni a pénzből. „Nem pártmédia kialakításáról van szó, mint ahogy nem pártcsókosokat támogatunk a gazdaságfejlesztő csomaggal, és nem pártakadémikusokat ad majd az Esterházy Akadémia. Az elképzeléseinkért nem kérünk elnézést, az asztalra tesszük, vitára bocsátjuk őket, és lehet, hogy valakinek ez nem tetszik, de tartjuk, hogy a magyar közösség szempontjából erre szükség van” – jelentette ki, hozzátéve, az MKP feladatának tartja, hogy hangot adjon a régióknak. (fm)

Ajánló