Ezer új dolgozót vesz fel Nyitrán a Jaguar

Nyitra |
Ma kezdték az újabb toborzást, a fizetés akár 1800 euró is lehet.
Rohamléptekkel épül a gyár, bent már a gyártósorokat szerelik
TASR-felvétel
„A Jaguar Land Rover nyitrai üzemének építése jó ütemben halad, már a gyártósorok fokozatos beépítéséhez látunk hozzá, így eljött az ideje, hogy új alkalmazottakat vegyünk fel. Az első körben, jövő márciusig ezer dolgozó felvételével számolunk, akik közül nagyjából 230 lesz a menedzser, mérnök és egyéb magasan képzett alkalmazott, a többiek pedig közvetlenül a gyártásban vesznek részt” – nyilatkozta Alexander Wortberg, a Jaguar Land Rover Slovakia működési igazgatója.
 
A nyitrai üzembe 900 és 1800 euró közötti bruttó havi átlagbérrel csalogatják az alkalmazottakat, végzettségtől és a korábbi szakmai tapasztalatoktól függően. A munka iránt érdeklődők a www.profesia.sk/praca/jaguar-land-rover/C204862 címen tájékozódhatnak a részletekről. Nicci Cook, a cég humánerőforrás-menedzsere szerint a nyitrai üzemükben közvetlenül 2800 új munkahelyet hoznak majd létre, nagyjából 22 ezer új munkahellyel számolnak azonban a beszállítóiknál is. Már most is 500 alkalmazottat foglalkoztatnak, akiknek egy része a nyitrai üzemben tevékenykedik, egy részük pedig nagy-britanniai továbbképzésen vesz részt. Cook hangsúlyozta, hogy az érdeklődőknek nem kell okvetlenül autógyári tapasztalattal rendelkezniük. „A tényleges gyártást a jövő év végéig szeretnénk beindítani, ezt követően pedig várhatóan évente 150 ezer autót gyártunk majd a nyitrai üzemünkben. Az első modellünk a legújabb Land Rover Discovery lesz” – tette hozzá Wortberg. (mi, TASR)
 

Ajánló