Földi kísérletek, űrbéli élmények – a Duna utca az UNIverZOOM programban

pozsonyi Duna utcai iskola UNIverZOOM program

A 2024/2025-ös tanév vége felé különleges lehetőséget kapott iskolánk, a poszonyi Duna Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium: sikeresen pályáztunk az „UNIverZOOM – Kísérletezz velünk! fizikai kísérletek Földön és az űrben” című programra. Nagy örömünkre szlovákiai magyar tannyelvű intézményként bekerültünk a Magyarországról kiválasztott iskolák közé, így csatlakozhattunk a HUNOR Magyar Űrhajós Program és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közös kezdeményezéséhez.

Űrkutatók bőrébe bújhattak

Az iskolaév vége izgatott várakozással telt, hiszen mindenki a Axiom–4-küldetés indítását figyelte, amelyben Kapu Tibor, Magyarország második kutatóűrhajósa vett részt. A felbocsátásra 2025. június 25-én került sor, ezért a földi kísérleteket csak az új tanév elején tudtuk megvalósítani.

Eljött a várva várt nap: októberben iskolánk diákjai valódi űrkutatók bőrébe bújhattak! A program során ugyanazokat a fizikai kísérleteket végezhették el a Földön, amelyeket Kapu Tibor az űrben hajtott végre. Ezáltal testközelből tapasztalhatták meg, hogyan működik a tudomány a gravitáción innen és túl.

Számos érdekes jelenséget figyelhettek meg

Összesen hét kísérletet végeztek el a tanulók, míg a nyolcadik kizárólag az űrben volt kivitelezhető. A diákok számos érdekes jelenséget figyelhettek meg: megtapasztalták, hogyan viselkednek a tárgyak súlytalanságban, milyen kísérleteket lehet végezni egy Slinky-rugóval, és mennyire másképp reagál, ha nincs gravitáció. Megcsodálhatták, mi történik a vízzel az űrben, és új fizikai fogalmakkal is megismerkedtek, mint például a minimálfelületek és a lágy cellák. Különösen izgalmas volt látni, hogy egy pingponglabda is elsüllyedhet egy pohár vízben, ha nem hat rá a gravitáció, vagy ahogy egy sci-fi-filmbe illő jelenetben Kapu Tibor az űrben feltöltötte a lágy cellát, és a víz egyik felületről a másikra „ugrott” át.

Testközelben a tudomány csodái

Ez a program valódi inspirációt jelentett diákjainknak: testközelből tapasztalhatták meg a tudomány csodáit, és bepillantást nyerhettek az űrkutatás lenyűgöző világába. Fantasztikus élmény volt számunkra, hogy részesei lehettünk ennek a különleges kezdeményezésnek – hiszen nem mindennap adatik meg, hogy egy iskola „földi űrhajósokat” neveljen!

Pedagógusként felemelő érzés volt látni, ahogy tanulóink nemcsak megértették a fizika törvényeit, hanem meg is élték őket. Az élmény örökre velünk marad. 

Bertók Euridike,  
a program koordinátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?