A norvég kisváros lélekemelő téli olimpiája

Orosky Tamás

2018. február 8. 12:34

Lillehammerben mindössze két évvel az előző játékok után rendezték az újabb téli olimpiát 1994-ben, de sem asűrítés, sem amindössze 21 ezres kisvárosi helyszín nem volt akadálya, hogy minden idők egyik legjobb légkörű rendezvénye kerekedjen belőle.

Sportszerűség a köbön

Más kérdés, hogy a NOB elég gyorsan átírta a csak 1986-ban elfogadott Olimpiai Charta azon részét, amely kimondta, hogy a nyári és a téli olimpia mindig azonos évben rendezendők. A „havas játékokat” így viszont a labdarúgó-vb-k kezdték háttérbe szorítani egy-egy adott évben, de Lillehammer talán még ez alól is kivétel volt.

A norvégok mérhetetlenül élvezték valamennyi eseményt. Legendássá vált a történet, mely szerint a 4x 10 km-es sífutás éjszakáján majdnem százezren sátoroztak erdőn-mezőn, csak hogy másnap – az állítólag kétszázezres tömegben – minél jobb helyük legyen. Ráadásul a szurkolók a legmesszebbmenőkig sportszerűnek bizonyultak, és egy-egy hazai esélyes alulmaradása esetén is nagy éljenzésben részesítették az olimpiai bajnokot.

2018. február 8. 08:22

Négy évvel korábban sífutásban, Albertville-ben biatlonban győzött Rezcova

Pofonok és virágcsokrok

Ezzel is magyarázható, hogy kisebb botrány csak az olimpiát megelőzően robbant ki az amerikai műkorcsolyacsapatban. Két nappal az Egyesült Államok bajnoksága előtt az egyik esélyest, Nancy Kerrigant megtámadták. A tettes az egyik riválisa, Tonya Harding korábbi férje volt, aki az exfeleség tudtával térdsérülést okozott Kerrigannek. Ennek ellenére utóbbi ott lehetett az olimpián, sőt, ezüstérmet szerzett (Harding nyolcadik lett), a női kűr pedig minden idők hatodik legnézettebb tévéközvetítése volt az USA-ban.

A lillehammeri jégen emellett is történtek kiemelt érdeklődésre számot tartó események. A férfiaknál két olimpiai bajnok (Boitano és Petrenko) is hoppon maradt, mivel a teljesen ismeretlen – és később is csak egy Eb-t nyerő – orosz Alekszej Urmanov győzött. A jégtáncosoknál a tíz év után visszatérő szarajevói bajnok Torwill–Dean-kettős uralta a sajtót bronzérmével. A győztes a Griscsuk–Platov-duó lett, pedig állítólag az olimpia előtt pofozkodásig fajult egy étterembeli vitájuk. S a magyar lapoknak is volt miről cikkezniük, az osztrák színeket képviselő Hunyady Emese révén ugyanis született egy „félig saját” ezüstérem is – igaz, ez már gyorskorcsolyában, 3000 méteren.

Utóbbi sportág versenyei sem voltak eseménytelenek: az albertville-i bajnok Cathy Turner hét hónappal a játékok előtt bárénekesnőből újra visszavedlett korizóvá, s agresszív stílusával szó szerint újabb olimpiai bajnoki címig verekedte magát 500 méteren. Az egyik kárvallott, a kínai Csang nem véletlenül vágta a földhöz az eredményhirdetéskor kapott csokrot az amerikai himnusz alatt...

De az sem volt hétköznapi, hogy a koreai Kim Jun-mi 13 (!) évesen lett bajnok a 3000 méteres váltó tagjaként.

Lillehammer, 1994

Időpont: 1994. február 12–27.

Résztvevők: 67 ország 1737 sportolója

Sportágak/versenyszámok: 12/61

Magyar érmek: –

Szlovák érmek: –

Pálffyék sikerei

A szlovákoknak ez volt az első téli olimpiájuk, amelyen már önálló államként vettek részt, és a jégkorongozók révén igazán emlékezetessé tették debütálásukat. Pedig Július Šupler csapata csak némi diplomáciai háttérmunka árán indulhatott egyáltalán a sheffieldi olimpiai selejtezőn (a közös csapat „jogait” a csehek örökölték). Peter Šťastnýék azonban látványos játékukkal és nem utolsósorban jó eredményeikkel maguk mellé állították a közvéleményt. Pechjükre hiába nyerték meg csoportjukat, legyőzve a végül ezüstérmes kanadaiakat és döntetlenezve a későbbi győztes svédekkel, a negyeddöntőben hosszabbítás után 3:2-re kikaptak az oroszoktól. A szlovákok egyéni díjakkal vigasztalódhattak: Miroslav Šatan 9 találatával a torna gólkirálya lett, Žigmund Pálffy pedig 10 pontjával a legeredményesebb hokis, épp Šatant és Šťastnýt megelőzve.

Önnek ajánljuk
  • 24 óra
  • 3 nap
  • 1 hét