November 10-én lesznek az önkormányzati választások

Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke pénteken aláírta az önkormányzati választásokat kihirdető határozatot, és a választások napját 2018. november 10-re, szombatra tűzte ki.

A választókerületeket és a képviselőtestületek létszámát legkésőbb augusztus 17-ig kell meghatározni.

Augusztus 11-ig kell létrehozni a választókörzeteket és kijelölni a választási helyiségeket. A járási és a körzeti választási bizottságok megalakításának határideje október 11., első ülésük határideje pedig október 24. Erről Tomáš Kostelník, a parlament elnökének szóvivője tájékoztatott pénteken.

A helyhatósági választásokon az a nagykorú lakos vehet részt, aki állandó lakhellyel rendelkezik az adott településen. Az állampolgárok jelöltként is indulhatnak a választásokon. Községi vagy városi képviselőjelölt lehet minden lakos, aki állandó lakhellyel rendelkezik az adott településen, és betöltötte a 18. életévét. Polgármesternek csak 25 év felett jelöltethetik magukat az állandó lakhellyel rendelkező lakosok.

A helyhatósági választás egyfordulós. Önkormányzati képviselők lesznek azok a jelöltek, akik az adott választókerületben a legtöbb szavazatot kapják. Polgármester lesz az a jelölt, aki az adott településen a legtöbb szavazatot nyeri el. Szavazategyenlőség esetén a törvény értelmében újra kell választani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?