A biztonságos vezetés brit slágerlistája

London |

<p>Az autóvezetés biztonsága és a közben hallgatott zene közötti összefüggés alapján állítottak össze slágerlistát Nagy-Britanniában.</p>

Az alanyoknak 800 kilométert kellett vezetniük különféle zenei műfajokat hallgatva, miközben műholdas technológiával nyomon követték haladásukat és vezetési magatartásukat. Győzött a papírforma, bár csak részben.  

A hangosabb és gyorsabb ritmusú, a pulzust szaporázó muzsika balesetveszélyesebbé tette a vezetési stílust. A férfiakból a heavy metal bújtatta ki az ördögöt, a nőkből a hip-hop, illetve más tánczenék. Az utóbbiak hallatán egy női vezető erőszakosabb, keményebb lép a fékpedálra és gyorsabban gyorsít, mint férfi "kontrolltársa". A férfiak mezőnyében a heavy metal ösztönzött a leginkább gyorshajtásra.    Ami ellentmond a papírformának, az a klasszikus zene hatása. Ezt hallgatva vezettek a legszabálytalanabbul az alanyok.     A különböző zenék között azonban akadt bőven biztonságos is, olyan, amelynek alapritmusa hasonló az emberi szív lüktetéséhez: percenként 60-80 közötti. A toplista élére Norah Jones Come away with Me című dala került. Második lett Travie McCoy Billionaire  című száma, a harmadik pedig Jason Mraz I,m Yours című dala. A tízes listán ezután az előadókat tekintve a következő a sorrend: Coldplay, Elton John, Justin Timberlake, Aerosmith, Radiohead, S Club 7 és Bon Iver.    A tesztet a Londoni Városi Egyetem csapata végezte, nyolc alanyt vizsgált, így összesen 6400 kilométernyi autóztatás után vonta le következtetéseit - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?