Danko átvette Az Év Homofóbja Anti-díjat

danko
Pozsony |

Andrej Danko (SNS) házelnök pénteken a parlament épületében átvette Az Év Homofóbja Anti-díjat. „Azoknak, akik átadták nekem a díjat, meggyőződésük, hogy az ember születésétől fogva homoszexuális. Én elfogadom az álláspontjukat, de jogászként és politikusként más véleményeket is szem előtt kell tartanom” – jelentette ki az újságíróknak, miután több mint egy órát beszélgetett Az Év Homofóbja ankét szervezőivel.

A szervezők egy oklevelet, valamint egy középiskolásoknak szóló kézikönyvet adtak át a házelnöknek, melyben válaszokat talál az LGBTI közösség tagjaival kapcsolatos tévhitekre. Egyben örömüket fejezték ki, hogy Danko fogadta őket. Elmondásuk szerint az anti-díj hat éves története során először fordult elő, hogy valaki átvette a „kitüntetést”. A közvélemény-kutatásban a 10 000 válaszadó 39%-a ítélte a házelnök kijelentését a leginkább homofóbnak.  

A közvélemény-kutatást az Emberi Jogi Intézet szervezte. Alena Krempaská, az intézet munkatársa szerint Danko az ominózus kijelentésében arra utalt, hogy a homoszexuálisok választják a szexuális irányultságukat. 

„Ma igyekeztünk megmagyarázni neki, hogy ez nem így van, és hogy a szexuális irányultságunk velünk született” – mondta Krempaská, aki szerint a parlament elnöke az ilyen információk sugalmazásával hozzájárul az LGBTI közösség tagjaival szembeni előítéletek terjesztéséhez.

Danko pénteken a „kitüntetése” kapcsán kijelentette, hogy nem támogatja a regisztrált partnerséget. Úgy véli, ha jogilag egyenértékűvé válna a regisztrált partnerség a házassággal, akkor a regisztrált partnerek ugyanolyan jogokat követelhetnének, mint amilyenek a házastársakat illetik meg, például az örökbefogadás jogát. Nem zárta ki ugyanakkor, hogy támogatni fog olyan törvényjavaslatokat, amelyek lehetővé tennék, hogy a partnerek hozzáférjenek egymás egészségügyi dokumentációjához, vagy megkönnyítenék az öröklést.

Az anti-díjat a következő kijelentésért ítélték oda a házelnöknek: „Ha valaki a szexuális irányultsága alapján lemond a reprodukcióhoz való jogáról, lemondott arról, amit a természet és Isten adtak neki, hiszen ha valaki a homoszexuális kapcsolat mellett dönt, nem lehet joga gyerekeket nevelni.” A jelöltek között volt egy pap, Marián Kuffa, Boris Kollár és Ľubomír Galko parlamenti képviselők, valamint Branislav Škripek EP-képviselő is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?