Vonzóbb lakástakarék

Pozsony |

<p>A lakás-takarékpénztárak ügyfeleinek juttatott állami prémium nagysága 2013-ban ugyan nem változik, jó hír azonban, hogy a maximális prémiumhoz jövőre többen juthatnak hozzá, mint idén.&nbsp;</p>

Az egy ügyfélre jutó támogatás felső határa az idei évhez hasonlóan 66,39 euró lesz. Míg idén azonban éves szinten ehhez 663,9 eurót kellett megtakarítaniuk az ügyfeleknek, 2013-ban elegendő lesz 577,3 eurót elhelyezniük a lakás-takarékpénztári számlán. „Jövőre ennek köszönhetően nőhet az érdeklődés a lakástakarékoskodás iránt, hiszen a teljes összegű prémiumra többen lesznek képesek összeszedni a pénzt” – vallja Zuzana Eliášová, a ČSOB Lakás-takarékpénztár szóvivője. Hasonló véleményen van a piac legnagyobb szereplője, az Első Lakás-takarékpénztár (PSS) is, a társaság szerint azonban ennél árnyaltabb a helyzet. Hogy mi várható 2013-ban, azt a PSS szerint nem lehet pontosan előre jelezni, hiszen az ügyfelek érdeklődését az aktuális gazdasági helyzet is befolyásolja, márpedig az előrejelzések korántsem rózsásak. (mi, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?