Drágább a levél küldése

Pozsony/Budapest |

<p>Az év elejétől drágultak a belföldi postai szolgáltatások. A Szlovák Posta szerint a lakosság által leggyakrabban igénybe vett szolgáltatások körében átlagosan 13,61 százalékos áremelésre számíthatunk, ami egy lakosra számítva havi 7,5 centes többletkiadást jelent.&nbsp;</p>

 

Az 50 grammnál könnyebb, első osztályú levél kézbesítése az új díjszabás szerint 65 centbe kerül, a tavalyi 60 centtel szemben. Egy ugyanilyen súlyú másodosztályú levél ára 40-ről 45 centre, a 100 grammos, 2. osztályú ajánlott levélé 1,10-ről 1,25 euróra nőtt. A posta az első osztályú levelet a feladás napját követő első, a másodosztályú levelet a második munkanapon kézbesíti. A 2 kilogrammos, másodosztályú csomagot az eddigi 2,20 euró helyett 2,80 euróért adhatjuk fel, a nehezebb csomagok esetében pedig ennél is nagyobb áremelésre számíthatunk.
 A Szlovák Posta szerint a postai szolgáltatások teljes liberalizálásával, az internet terjedésével és az alternatív csomagküldő társaságok térnyerésével egyre kevesebben veszik igénybe a korábban monopolhelyzetben lévő állami társaság szolgáltatásait. Emiatt csökkent az egyes szolgáltatások nyereségessége. Legutóbb 2009-ben ért el nagyjából 2,5 millió eurós nyereséget, 2011-re a vesztesége azonban már meghaladta a 9 millió eurót, és az elmúlt évre is nagyjából 8,6 milliós veszteséggel számoltak. „Az elmúlt időszakban nőttek az üzemanyag- és energiaárak, miközben a Szlovák Posta 3,5 éve nem emelt árat” – nyilatkozta Andrea Pivarčiová, a társaság szóvivője, aki szerint a nemzetközi postai szolgáltatások díjszabása a 2012-es szinten marad.
 Január elsejétől a Magyar Posta is megemelte a díjszabását. A közönséges levél ára Magyarországon 105 forintról 110 forintra, az ajánlott levélé 240-ről 250 forintra, az elsőbbségi levélé pedig 130 forintról 140 forintra emelkedett. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?