Oroszországban a sör éjszakai árusítását is betiltották

Moszkva |

<p>Az alkoholizmus visszaszorítása érdekében keddtől nem forgalmazhatnak sört Oroszországban az ötven négyzetméter alatti alapterületű utcai árudákban, éjszaka pedig immár egyetlen üzletben sem lehet ezentúl ezt az italt kapni.</p>

 

A tiltás 23 órától másnap reggel nyolcig érvényes, de a különböző régiók kormányzata ezen változtathat és kiterjesztheti a tilalmat más árusítóhelyekre is.    A sört - függetlenül attól hogy tartalmaz-e alkoholt, vagy sem - az égetett szeszes italokhoz hasonlóan kezeli az erre vonatkozó törvénymódosítás, amely tavaly júliusban lépett érvénybe. A sör árusításának időbeni és helybeni korlátozását azonban kitolták 2013 január elsejére.    Ennek ellenére például az Ural menti Jekatyerinburg körzetében a 66.ru hírportál munkatársai 100 kilométeres körzetben nem találtak olyan utcai árusító helyet (kioszkot), ahol ne lehetett volna sört kapni.     A sör mellett a vodka és a konyak fogyasztását is csökkenteni szeretné az orosz kormányzat azzal, hogy jelentősen megemelte azok árát. Fél liter vodka január hatodikától minimum 170 rubelbe  kerül. A sör jövedéki adóját 25 százalékkal megemelték és betiltották az alkoholtermékek reklámozását az újságokban.         Vlagyimir Putyin december 12-én mondott évértékelő beszédében bírálta az ország lakosságának egészségi állapotát. Az orosz elnök valamint Dmitrij Medvegyev kormányfő, aki a forgalmazást betiltó rendeletet aláírta, - és aki 2008-20123 között töltötte be az orosz államfői posztot, - nem egyszer hangsúlyozta az alkoholizmus elleni küzdelem fontosságát.     Az orosz hírportálok emlékeztetnek rá, hogy Mihail Gorbacsov volt szovjet pártfőtitkár és a Szovjetunió utolsó elnöke 1985-1987 között sikertelenül próbálkozott az alkoholgyártás és árusítás jelentős korlátozásával. A nevéhez fűződő úgynevezett száraztörvény kudarcot vallott.     Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint Oroszország lakossága a világon az egyik legnagyobb alkoholfogyasztó. Egy tavalyi tanulmány szerint a férfiak között minden ötödik haláleset az alkoholra vezethető vissza, és a nők hat százalékánál is ez a halál oka.     Az orosz kormány szándéka szerint a cigaretta forgalmazását is megtiltanák az idén az országban jócskán elszaporodott utcai bódékban.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?