Lezárta a nyomozást a rendőrség Bándy Kata ügyében

Pécs |

<p>Vádemelési javaslattal továbbította a Baranya Megyei Főügyészségnek Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásának aktáit a rendőrség. P. Lászlót aljas indokból elkövetett emberöléssel és kifosztás bűntettével gyanúsítják - erősítette meg a gyanúsított kirendelt ügyvédje szombaton az MTI információját.</p>

Sólymos Sára elmondta: a rendőrség a napokban zárta le a nyomozást, az iratismertetést december 19-én tartották Pécsett. Ezen P. László is részt vett, akit hamarosan visszaszállítanak a fővárosi Kozma utcai börtönbe, ahol egy korábban kiszabott jogerős büntetését tölti. Az ügyvéd hozzátette: a vádemelési javaslat az eredeti gyanúsításnak megfelelő. Sólymos Sára szerint miután kiemelt ügyről van szó, várhatóan rövid időn belül elkészül a vádirat, és már február végén megtarthatják az első tárgyalást.     

Bándy Kata 25 éves rendőrségi pszichológus július 8-án hajnalban egyedül, gyalog indult haza egy pécsi sörözőből, de otthonába nem érkezett meg. Holttestét július 11-én délután találták meg a Délibáb utcában, egy bokros területen. A rendőrök a helyszíni szemle során megállapították az idegenkezűséget, és a nyomozást aljas indokból elkövetett emberölés miatt rendelték el.     Július 14-ére azonosították a gyanúsítottat P. László személyében. Egy napon át üldözték, majd július 15-én fogták el. Július 17-én P. László a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott hétórás kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Másnap a Pécsi Városi Bíróság aljas indokból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.      Dakos József, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője július 21-én tartott sajtótájékoztatóján közölte: a férfi egyedül követte el tettét.     A gyanúsított azt mondta, hogy szintetikus kábítószert fogyasztott a tett éjszakáján, és a drogra alkoholt ivott - közölte akkor Dakos József.     Augusztusban az igazságügyi orvos és pszichológus szakértők egyértelműen megállapították, hogy P. László "semmiféle beszámítási képességkorlátozásban nem szenved, semmilyen módon nem korlátozott a cselekmény társadalomra való veszélyességének felismerésében, teljes mértékben beszámítható". A szakértők bódult állapotot sem állapították meg, szerintük kábítószer- vagy italfogyasztás sem befolyásolta beszámítási képességét. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?