Iskolaalapításért és a magyar-szlovák kapcsolatok ápolásáért jutalmazták

Vágsellye |

<p>Vágsellye díszpolgára címet adományoztak Július Morávek egykori polgármesternek, iskolaalapítónak, számos helytörténeti kiadvány társszerzőjének. A&nbsp;városháza dísztermében rendezett díjkiosztón elhangzott, hogy Július Morávek, aki 1994 és 2002 között volt Vágsellye polgármestere, sokat tett a magyar-szlovák kapcsolatok ápolásáért.</p>

 

A magyarországi Oroszlányban -- a járási székhely testvérvárosában -- Moráveket már 2000-ben a város díszpolgárává avatták. Vágsellyén Botka Ferenc MKP-s megyei képviselő és Jozef Belický volt képviselő javasolták erre a címre. A pozsonyi születésű Július Morávek gimnáziumi tanárként került Vágsellyére, később az intézmény igazgatója lett. Nevéhez fűződik a vegyészeti szakközépiskola és a vegyipari szaktanintézet, valamint a szlovák gimnázium nyolcéves tagozatának a megalapítása. Támogatta továbbá szponzorként a Szociális Szolgáltatások Intézetét, jelenleg városi képviselőként és a kulturális bizottság elnökeként tevékenykedik. Martin Alföldi Vágsellye polgármestere a művészeti alapiskolának adományozott városi díjat, melyet Milan Jančovič szobrász, iskolaigazgató vett át. A Vágsellyei Művészeti Alapiskola hatvan évvel ezelőtt alakult meg, az akkori magániskolát harminc növendék látogatta, 1953-től állami intézményként működik. A zenei tagozat után megnyitották az iskola képzőművészeti, irodalmi-drámapedagógiai és tánc tagozatát.

A művészeti alapiskolának jelenleg 700 növendéke van, zenekara, színjátszó csoportja és tánckara itthon és külföldön egyaránt népszerű, a tanítványok közül többen konzervatóriumot végeztek, és sikeres előadóművészekké, pedagógusokká váltak.  

 

Milan Jančovič szobrász (jobbról), a művészeti alapiskola igazgatója vette át a városi díjat Martin Alföldi polgármestertől (A szerző felvétele)

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?