16 embert bocsát el a városháza Komáromban

Komárom |

<p>2013-ban alkalmazottai tíz százalékától válik meg Komárom városa. A városi hivatal és a városi cégek 160 alkalmazottja közül 16-nak szűnik meg a munkahelye.</p>

Elsőként a nyugdíjasok, és a határozott idejű munkaszerződéssel dolgozóktól válnak meg. Anton Marek polgármester szerint a leépítés a jelenlegi munkanélküliségi mutatók mellett nem a legegyszerűbb megoldás, de kénytelenek ehhez nyúlni, mivel 2012-ben a város anyagi problémái elmélyültek. A városnak csökkentek a bevételei.

Marek szerint gondot jelent a város gazdálkodásában a kormány  és a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának memoranduma is, mely szerint az önkormányzatoknak öt százalék bérköltséget, és tíz százalék szolgáltatási díjat meg kell takarítani. „Ez egy nagyon erős korlátozás, melyet nem lehet csak úgy győzni. Nem tudom elképzelni, melyik önkormányzat tud 15 százalékot csak úgy megtakarítani. Az ilyesmit könnyű mondani, de aztán majd meglátszik a foglalkoztatáson” – mondta. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?