Kövér László az új házszabályról

Budapest |

<p>A parlamenti képviselők létszámának csökkenése, és ezzel arányosan munkaterhük növekedése indokolja legfőképpen, hogy 2014-től a parlament háromhetes munkarendben ülésezzen. Erről Kövér László nyilatkozott az MTI-nek.</p>

 

A házelnök a készülő új házszabályról elmondta, hogy a részletes vita helyett főként egy törvényelőkészítő bizottságban zajlana a módosító javaslatok formálása és összegzése, ahol a plenáris ülések vitáinál színvonalasabb, szakszerűbb munkavégzés folyhatna. Nyilatkozatában a politikus reagált Sólyom László volt államfőnek az alkotmányos kultúra hanyatlását megfogalmazó kijelentésére, és azt mondta: helyes lenne, ha mindenki önkritikusan számolna el az elmúlt 20 évével.       Az új házszabály előkészítését egyelőre az Országgyűlés elnökének közvetlen munkatársai végzik, de a házelnök azt ígéri, hogy az egyeztetésbe hamarosan bekapcsolódhatnak a parlamenti frakciók képviselői is. Kövér László szerint a javaslat jövő tavasszal kerülhet a Ház elé, 2014-ben az új parlament már ezen szabályok alapján működne, azaz hetente lenne interpellációs blokk az Országgyűlésben és két- vagy háromhetenkénti plenáris ülésezés.    Kövér László azt mondta: régóta az a véleménye, hogy a 386 képviselővel is a háromhetes ülésezési rend az optimális.     "2014-től pedig, amikortól 199-re, tehát a jelenlegi alig több mint felére csökken számuk, a munkaterhük a duplájára nő, és nemcsak a törvényhozásban, hanem a választókerületekben is" - fogalmazott. Szerinte a parlament jelenlegi "hektikus" működési módjával ez nem tarható. "Pontosabban tartható lenne, de az nagyon megterhelné a képviselőket, illetve a minőség rovására menne" - tette hozzá.    Az új házszabály a plenáris üléseken jelenleg zajló részletes vita helyett valószínűleg azt írja majd elő, hogy a módosító javaslatok a bizottságokban érlelődjenek ki. Az ellenzék az elképzelés napvilágra kerülése óta saját jogainak csorbítását hangoztatja. Kövér László erre azt mondta, örül, hogy az ellenzéki pártok a következő ciklusban is erre a szerepre készülnek, de egyelőre fantomokkal harcolnak, és a minimálisan elvárható az lenne tőlük, ha először megismernék, amiről beszélnek. Szerinte a részletes vitának a mai formájában nem sok értelme van.     "Üres, unalmas, néha személyeskedő szócséplés, szegény gyorsírókon kívül a kutya nem figyel oda, sokszor még a levezető elnök is elbóbiskol a pulpituson" - véli az Országgyűlés elnöke, aki olyan színjátékhoz hasonlította a ma zajló részletes vitát, amelynek még nézői sincsenek.      Mint mondta, azoknak az ellenzéki képviselőknek, akik a részletes vita eltörlése esetén jogaik sérelméről, szűkítéséről beszélnek, jó ha számot vetnek azzal is, hogy ezen viták legtöbbjén ma kevesebb képviselő tartózkodik az ülésteremben, mint amennyi egy-egy bizottság létszáma.         Kövér László elképzelései alapján egy törvényelőkészítő bizottság jönne létre átvéve a mostani alkotmányügyi bizottság idevágó funkcióját. Ez a testület létszámában, politikai súlyában is a legerősebb bizottság lenne, elnökét a mindenkori kormánypárti többség adná, és oda minden frakció a "legjobb erőit", a legfelkészültebb szakértőit delegálná. Ez a bizottság tárgyalná meg azokat a kérdéseket, amelyek jelenleg a plenáris ülésen a részletes vitában kerülnek terítékre, és rendezné koherens szöveggé azokat a módosító javaslatokat, amelyeket a képviselők a különböző bizottságokon keresztül nyújtanának be.     A házelnök elmondta, hogy a formálódó új szabályok szerint a képviselői véleménynyilvánításba nem férne bele semmilyen eszköz, amely túlmegy a verbalitáson. Úgy véli, nem kell megengedni, hogy a parlamentben újabb és újabb ötletekkel álljanak elő "magukkal mit kezdeni nem tudó, vagy éppen csekély támogatottságukat feldolgozni nem képes képviselők."     Kövér László szerint el lehet képzelni, hogyan nézne ki a parlament, ha mindenkinek lenne egy "remek" ötlete és azt meg is valósítaná a plenáris üléseken. "Minden frakció kifeszítené a maga molinóját szív küldi szívnek jegyében, üzenetként a választóknak, vagy a képviselők integethetnének a kameráknak, hogy itt vagyok, anyu!" - mondta a politikus, megjegyezve, nem megengedhető, hogy "bolhacirkuszt" csináljanak a törvényhozásból. Az Országgyűlés elnöke úgy látja, hogy eléggé megszenvedte a parlament tekintélye az elmúlt 20 évet. De mint mondta, 2010-ig akármilyen hőfokon izzott is a politika, olyan típusú megnyilatkozásokra, mint mostanában, nem volt példa az Országház falain belül. Szerinte mivel eddig nem voltak ilyen jelenségek, ezért is hiányzott a házszabályból az ezekkel szembeni szankció lehetősége. "2010-ig mindenki tudta, hogy hol van a jól neveltségnek, a jó modornak, a választókkal szembeni tiszteletnek a határa" - tette hozzá. Kövér László rövid távon nem fűz reményeket ahhoz, hogy az új szabályoktól javul a törvényhozás morális megítélése. Inkább azt tartja a legfontosabb célnak, hogy a tekintély további romlása ne következzen be. "Némely parlamenti képviselőről, különösen LMP-s és jobbikos képviselőkről, az a meggyőződésem, hogy mentálisan nem nőttek fel" - fogalmazott a politikus.     Nyilatkozatában a házelnök kitért Sólyom László volt államfő és egykori alkotmánybírósági elnöknek az alkotmányos kultúra hanyatlását megfogalmazó kijelentésre. Mint mondta, "óvatos stílusra intve magát" úgy fogalmaz: abban, hogy 2010-re alkotmányos szempontból is a csőd szélére jutott az ország, Sólyom Lászlónak is, aki szemlátomást nehezen viseli köztársasági elnöki tisztségének elvesztését, van felelőssége. Szerinte alkotmánybírósági elnökként Sólyom volt az, aki úgy honosította meg a testület működését, hogy az a parlamentarizmus alapelveit felrúgva, kvázi fellebbviteli fóruma lett az Országgyűlésnek, úgy, hogy az alkotmánybírók a képviselőkkel és a kormány tagjaival ellentétben senkinek sem tartoznak elszámolással.     "És ezzel a helyzettel nemegyszer vissza is éltek, a +láthatatlan alkotmány+ nevű istenség papjainak teokratikus hatalmát hozva létre a népszuverenitás felett" - tette hozzá.    A házelnök úgy ítéli meg, annak idején Európa egyik legszélésebb hatáskörével rendelkező Alkotmánybíróságát hozták létre. Mint mondta: sokatmondó, hogy a háromoldalú tárgyalások során a kommunisták jobban ragaszkodtak az alkotmánybíróság fölállításához mint ahhoz, hogy mi legyen a módja a köztársasági elnök választásának.  Ez volt a legfontosabb hatalmi eszköz, amelynek segítségével úgy gondolták, hogy biztonsággal menthetik át a hatalmukat, és nem csalódtak - jelentette ki Kövér László, aki maga is résztvevője volt annak idején a tárgyalásoknak.     "Hogy hanyatlik-e az alkotmányos kultúra vagy sem, és ha igen, ennek mi az oka, ezt én differenciáltabban látom, mint a tisztelt volt köztársasági elnök úr, és helyes lenne, ha mindenki önkritikusan számolna el az elmúlt 20 évével" - jelentette ki az Országgyűlés elnöke. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?