Trump vörös vonala

Tény, hogy talán emiatt is történelmi csúcsokat döntöget a NATO-tagállamok pénzügyi kötelezettségeinek teljesítése, vagyis az a bizonyos 2 százalékos befizetés a nemzeti költségvetésekből most kerül – hosszú idő után – először elérhető közelségbe.

Kérdés, hogy csak addig lesz-e agresszív a retorikája az amerikai elnöknek, amíg a saját érzése szerint elrendezi a dolgokat, vagy őszintén nem szívleli a nemzetközi rendszer oszlopait jelentő szervezeteket – nos, ezen a dilemmán őrlődik jelenleg minden stratégiai partnere.

Frissen kiszivárgott dokumentumok szerint a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) szabályainak Amerika általi felrúgására is készen van már egy jogszabály-tervezet, amely személyesen az ő kérésére készült. A WTO, az ENSZ, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelenti a második világháború utáni nyugati békerendszer nemzetközi platformját. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából kivonult az USA, a világszervezetbe befizetendő tagdíjának felfüggesztésével is fenyegetőzött már.

Trump kilépett a klímaegyezményből, amely az első valós sokkot jelentette európai partnereinek. A hosszú évek izzadságos munkájával fejlődő és fejlett országokat egy tető alá hozó egyezmény végső soron az emberiség jövőjéről szól. Ehelyett az USA a palagáz-kitermelésére koncentrál, és egyhamar nem engedi el a környezetszennyező fosszilis energiahordozókat.

Trump legutóbbi megjegyzései, amikor Emmanuel Macron francia elnököt arra biztatta, hogy lépjen ki az Európai Unióból; majd később, amikor az EU-t Kínához hasonlította, azt mutatják, nem feltétlenül puszta retorikáról van szó.

A Fehér Ház tanácsadói azt mondják, az USA eddig túlságosan kesztyűs kézzel bánt a világ országaival, és diplomatikusan fogalmazta meg aggályait. Trump szerint mindenki az USA előnyeiből akart markolni, a megfelelő fizetség nélkül.

A hatalmi körforgás nemzetközi elmélete szerint a hanyatló világhatalmak válnak agresszívvá. A másik oldalról ezt az okozza, hogy az elmélet feltételezése szerint egyre több a potyautas a nemzetközi rendszerben, és ennek költségeit – a relatív béke fenntartását, a kereskedelmi útvonalak biztosítását – a nagyhatalom állja. Ha ezt megelégeli, beindul az ördögi kör: a nagyhatalom kevesebb szolgáltatásért nagyobb árat kér, míg a szövetségesei ezt negatívan élik meg, és elfordulnak tőle; az ellenfelei pedig lehetőséget látnak ebben a helyzetben.

Az egészen biztos, hogy egy tökéletlen, de kiismert és bejáratott nemzetközi rend, a nyugati dominanciára épülő posztháborús rendszer nehezen bírja a mostani nyomást. Sem Pekingtől, sem Moszkvától, de már a trumpi Washingtontól sem könnyű a továbblépés. A kibertér még átláthatatlanabbá rendezte a viszonyokat. A társadalmi kettészakadás – ha úgy tetszik, leszakadása egy jelentős rétegnek – pedig a politikai színtérre hozta a populista, rövid távú szemlélettel bíró erőket.

Ezek kombinációja az, amely most robbanásveszélyes elegyet alkot a nemzetközi politikában, és nem tudhatjuk, pontosan hol és mikor szakad el a fonál. Ferenc Ferdinánd meggyilkolásánál és a náci Németországgal való egyezkedésnél se tudták, hogy pontosan mikor is lépték át azt a bizonyos vörös vonalat. Lehet, hogy már mi is átléptünk rajta?