Danko átveszi Az Év Homofóbja Díjat

danko
Pozsony |

Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke pénteken (7. 6.) találkozni szándékozik „Az Év Homofóbja” ankét szervezőivel, és átveszi tőlük az azonos nevű „antidíjat” is, melyet a homoszexuálisokról szóló kijelentései miatt ítéltek oda neki.

"Meghívom azokat, akik ezt a díjat odaítélték nekem, hogy jöjjenek el, és világosítsanak fel. Lehet, hogy én leszek felvilágosítva, lehet, hogy ők fogadják el az én érveimet” – közölte szerdán újságírókkal Danko, aki jelenleg Izraelben tartózkodik hivatalos látogatáson. Hangsúlyozta: „a gyermek alapvető emberi joga előbbre való, mint bárkinek a szexuális irányultsághoz való joga.”  

 Az antidíjat a következő kijelentésért ítélték oda a házelnöknek:

„Ha valaki a szexuális irányultsága alapján lemond a reprodukcióhoz való jogáról, lemondott arról, amit a természet és Isten adtak neki, hiszen ha valaki a homoszexuális kapcsolat mellett dönt, nem lehet joga gyerekeket nevelni.”

A jelöltek között volt egy pap, Marián Kuffa, Boris Kollár és Ľubomír Galko parlamenti képviselők, valamint Branislav Škripek EP-képviselő is.

 Danko úgy értékeli a találkozót, mint egy lehetőséget a téma megvitatására, illetve arra, hogy megmagyarázza és kiegészítse a kijelentést, mivel azt szerinte kiragadták a szövegkörnyezetből.

A parlament elnöke hangsúlyozta: több meleg ismerőse van, és homoszexuális párokat is ismer. „Elfogadom és tolerálom mindenkinek a személyes döntését úgy a szexuális irányultságáról, mint az életmódjáról. Nincs jogom bárkinek is megszabni, hogy milyen szabályok szerint élje az életét. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ha egyszer egy homoszexuális pár kapcsolatban él, akkor előnyben részesíti a szexuális irányultságát más jogokkal szemben” – mondta Danko az örökbefogadási jogra utalva.

Hozzátette: minden emberi jog ott kezdődik és végződik, ahol elnyomnak egy másik emberi jogot. „Észben kell tartani annak a gyermeknek az emberi jogait is, aki ilyen partneri kapcsolatban nevelkedik” – fogalmazott a házelnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?