Orbán Viktor levelet ír nekünk

Budapest/Pozsony |

<p>Levelet kapunk Orbán Viktortól &ndash; a magyar kormány a jövőben nemcsak a magyarországi, hanem a határon túli magyarokat is bevonná a nemzeti konzultációba. Ha csak a külhoni magyar állampolgároknak küldik a kérdőíveket, a szlovák hatóságok többet tudhatnának meg róluk.</p>

Az első kormányzati leveleket jövőre postáznák a külhoni magyaroknak. A döntést tartalmazó kormányhatározat szerint a külföldön érvényes lakóhellyel (ennek hiányában tartózkodási hellyel) rendelkező magyar állampolgárok kapnák meg a leveleket.

A lapunknak nyilatkozó Berényi József, azMKP elnöke úgy tudja, arról még nem született végleges döntés, hogy kik kapnák a konzultációs leveleket. Az egyik verzió szerint csak a magyar állampolgárok, egy másik szerint viszont a nyilvánosan hozzáférhető vagy a magyar állam számára korábban rendelkezésre bocsátott címekre küldenék – például az összes Magyar Igazolvány-tulajdonosnak. Csak Szlovákiában ilyenből több mint 120 ezer van.

Ha csupán a külhoni magyar állampolgárok kapnák meg a kormányzati kérdőíveket, Szlovákiában fennállna a veszélye, hogy ennek köszönhetően aszlovák hatóságok operatív információkat  szereznek az állampolgárságuk felvételét be nem jelentő kettős állampolgárokról.

Az MKP elnöke úgy tudja, Budapesten figyelembe fogják venni a szlovákiai helyzetet. „Ez maximális diszkréciót igényel” – tette hozzá. A nemzeti konzultáció során a kormányzat kikéri az állampolgárok véleményét, az intézkedés kritikusai szerint általában csak a lényegtelenebb ügyekben. A legközelebbi konzultáció témája a hajléktalanokkal lesz kapcsolatos. Berényi szerint a levél része lesz az a kérdés is, hogy a jövőben a címzett részt kíván-e venni a konzultációban, aki nemmel válaszol, annak többet nem ír a magyar kormányfő.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?