Vb-2014 – Átadták az első stadiont

Rio de Janeiro |

<p>Átadták Brazíliában az első olyan stadiont, mely a 2014-es labdarúgó-világbajnokság helyszíne lesz.</p>

 A Brazília észak-keleti részén fekvő Fortalezában található Castelao Arenát 518,6 millió realból (53,7 milliárd forint) újították fel, s az átalakítások után 67 000 néző befogadására alkalmas.

A vasárnapi megnyitón részt vett az ország köztársasági elnöke, Dilma Rousseff, aki arról beszélt, hogy az új stadion, illetve a Corinthians vasárnap szerzett klubvilágbajnoki címe azt bizonyítja, hogy Brazília a pályán és azon kívül is a sportág nagyhatalmai közé tartozik.

A Castelao Stadion hat világbajnoki meccsnek ad otthont 2014-ben, többek között a brazil csapat egyik csoportmérkőzésének, illetve az egyik negyeddöntőnek is. A jövő évi Konföderációs Kupán pedig három találkozót rendeznek majd benne.

A nemzetközi szövetség (FIFA) eredetileg december végét szabta meg határidőként a Konföderációs Kupa stadionjainak átadására, ám addig a fortalezai létesítmény mellett csak a Belo Horizontéban található Mineirót (december 21.) nyitják meg. A FIFA a munkálatok elhúzódása miatt ugyanakkor már korábban jelezte, hogy jövő márciusra módosítja a határidőt.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?