MKP: Megérjük még az R7-es déli gyorsforgalmi út építését?

Pozsony |

<p>Az előző kormány jóváhagyta az autópályák és a gyorsforgalmi utak építésének ütemtervét a 2011 &ndash; 2014 közötti időszakra &ndash; emlékeztet sajtónyilatkozatában Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke. A nyilatkozatot alább teljes terjedelmében közöljük.&nbsp;</p>

 

Igaz ugyan, hogy tartalmazta az R7-es déli gyorsforgalmi út első szakaszai építésének elkezdését 2013-ban, majd 2014-ben, de ezeket a beruházásokat a prioritásokat tartalmazó táblázat utolsó sorában tüntették fel mindkét gazdasági évben.  A mai kormány közlekedési tárcája az utóbbi hetekben módosította, átértékelte az ütemtervet. Ideológiai irányultságából kifolyólag számunkra már nem is meglepő (az ellenkezője lett volna az), hogy az ütemtervből kisorolták az R7-es déli gyorsforgalmi út első szakaszait. Számunkra a lépés indoklása volt meglepő, mely szerint a szaktárca előző vezetése nem készítette elő megfelelően az építkezéseket, ennek következtében nem kezdhetik el időben a kivitelezést. Csakúgy, mint a D4-es autópálya, vagyis a pozsonyi körgyűrű építését. Pedig sokszor leírtam már: a főváros közlekedési gondjai megoldásának egyik kulcsa éppen a D4-es körgyűrű és az R7-es déli gyorsforgalmi út lenne. Vagyis a déli gyorsforgalmi út közérdek, a főváros és a környékén élők érdeke. Éppen ezért semmiképpen sem nevezhető politikai megrendelésnek, ahogyan azt szlovák politikai körökben immár tíz éve emlegetik.  Két lehetőség van: vagy igaza van a közlekedési miniszternek, a tárca előző vezetése szakmailag pocsék munkát végzett s ezért a tárca előző vezetését és az előző kormánypártokat kell okolnunk. Ráadásul abban az időben a prioritássorokban a legkevésbé fontos célkitűzésként kezelték az R7-es déli gyorsforgalmi út egyes szakaszait. Vagy pedig a megelőző munkálatok időben, megfelelő szakmai szinten elkészültek és a kisorolást a közlekedési tárca mai vezetése kommunikációs csavarral az ideológiai megfontolások helyett az előző vezetés hibájaként tüntette fel. Annyit tettek csupán, hogy az éves felbontású prioritássorokban eggyel lejjebb csúsztatták a számunkra égetően fontos célkitűzéseket, vagyis a táblázat alsó széle alá, a táblázatból kisorolva. Számunkra, a Csallóközben, a Duna-mentén élők számára egyik indok sem lehet elfogadható.  Éppen ezért felszólítjuk a kormányt és a közlekedési tárca felelős vezetőit, hogy az eredeti tervekkel összhangban, a tervezett időpontban lássanak hozzá az R7-es déli gyorsforgalmi út építésének. Tanulságképpen leszögezhetjük, hogy bölcsebb lett volna a nyomvonalak körüli hercehurca helyett mielőbb elkezdeni az építkezést. Nem először bizonyosodik be az a tapasztalat, amelyből levonhatnák végre az itt élők a tanulságot:  az MKP által 2002-ben javasolt R7-es gyorsforgalmi út tervei akkor válhatnak valóra, ha a törvényhozásban és a kormányban újra erőteljes, méltó képviselete lesz a szlovákiai magyarságnak. És akkor, ha a délen élő szlovákok velünk együtt látványosan,  folyamatosan támogatni fogják közös regionális érdekeinket.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?