Zavargások törtek ki Nantes-ban, miután a rendőrség lelőtt egy férfit

zavargás nantes
Párizs |

Zavargások törtek ki szerdára virradó éjjel a nyugat-franciaországi Nantes három elővárosi negyedében, ahol helyi fiatalok gépkocsikat és épületeket gyújtottak fel, miután a rendőrség lelőtt egy igazoltatásnak ellenálló férfit. A város polgármestere és a kormány tagjai nyugalomra intettek.

A rendőrség kedd este fél 9 órakor megállított egy gépkocsit igazoltatás céljából a város Breuil nevű egyedében, miután a sofőr nem volt bekötve. A 22 éves Aboubakar F. a belügyminisztérium tájékoztatása szerint nem volt hajlandó magát igazolni, miközben a rendőrök a gépkocsi rendszáma alapján megállapították, hogy a járművet egy kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos nyomozás miatt keresi a nantes-i bűnügyi rendőrség.

A sofőr először úgy tett, mintha ki akarna szállni, de közben megpróbált elmenekülni, s tolatás közben nekiment egy rendőrnek, aki a térdén könnyebben megsérült. Egy másik rendőr ekkor tüzet nyitott a sofőrre, akit a nyaki ütőerén ért a lövés, és a férfi rendőrségi források szerint a kórházba szállítás közben életét vesztette.

A szemtanúk a francia sajtónak azonban másképp számoltak be a történtekről, azt állítva, hogy a rendőri válasz láthatóan túlzott volt. A Le Monde című napilap és a francia hírtelevíziók által megkérdezettek tanúk azt állítják, hogy a férfi a gépkocsival egy falnak tolatott, s a jármű mozdulatlan volt, amikor egy rendőr odament és szándékosan lelőtte a sofőrt. A tanúk azt is állították, hogy a férfi a menekülési kísérlet közben nem gázolt el senkit, illetve, hogy a helyiek próbálták újraéleszteni, miután a rendőrök percekig vártak, mielőtt riasztották volna a mentőket.

A hivatalos tájékoztatás szerint a férfi este fél 12 órakor halt meg a kórházba szállítást követően.

Aboubakar F. a Párizshoz közeli Garges-les-Gonesse településen született, 2015. június 15. óta elfogató parancs volt ellene érvényben egy csoportosan elkövetet lopás miatt. A szemtanúk szerint a férfi egy ideje Breilben, a családjánál élt. Ebben a nantes-i elővárosban hetek óta feszült a hangulat. Májusban többször is lövések dördültek helyi bandák közötti leszámolások során, június 28-án pedig egy épületre lőttek rá és egy ablakban egy kamasz a kezén könnyebben megsérült a szétrepedt ablaküvegtől. Az esetet követően a kerületben megerősítették a rendőrségi készenlétet.

Az igazoltatás során meglőtt férfi halálhírét követően három városrészben, Breil mellett Malakoffban és Dervallieres törtek ki zavargások, amelyekben mintegy száz helyi fiatal vett részt. A belügyminisztérium összesítése szerint nyolc épületben volt tűz, köztük egy bevásárló központban, valamint több parkoló gépjármű is kiégett, s a rendőröket több helyen megdobálták.

Az Ouest-France regionális lap helyszíni tudósítása szerint családanyák próbálták sikertelenül nyugalomra inteni a feldühödött fiatalokat, akik ellen mintegy kétszáz rohamrendőrt, illetve csendőrt mozgósítottak a hatóságok. Erősítés érkezett a szomszédos Rennes, Saint-Nazaire és Angers városokból is. A rend szerda hajnali 3 órára teljesen helyreállt valamennyi városrészben. 

Nicole Belloubet igazságügyi miniszter szerda délelőtt az RTL rádióban nyugalomra intett mindenkit, és jelezte: vizsgálat indult, hogy a teljes átláthatóság jegyében fény derüljön a férfi halálának körülményeire.

Gérard Collomb belügyminiszter is nyugalomra kért mindenkit és elítélte a zavargásokat.

 "Az igazságszolgáltatás dolga és csakis az igazságszolgáltatásé, hogy fényt derítsen azokra a körülményekre, amelyek a rendőrségi igazoltatás során egy autós halálához vezettek" - írta közleményében a belügyminiszter.

Johanna Rolland, a város szocialista polgármestere éjjel fél 3 órakor érkezett meg az egyik rendőrségi épülethez, ahol a zavargások során tűz ütött ki.

"Először is a meghalt fiatalemberre gondolok, a családjára, és a negyed, a negyedeink minden lakójára. A rendőrségnek és az igazságszolgáltatásnak teljes függetlenségben kell a legvilágosabban és a legátláthatóbban kiderítenie, hogy mi történt ma este. De a legsürgősebb, hogy nyugalomra szólítsunk fel ezekben a negyedekben" - fogalmazott a polgármester. 

 A Le Monde című napilap arra emlékezetett, hogy a rendőrség felügyeleti szerve, az IGPN június 26-i jelentése szerint a rendőri fegyverhasználat 2016 és 2017 között 54 százalékkal nőtt.

Idén először az IGPN azt is közzétette, hogy hányan haltak vagy sérültek meg rendőri fellépések során. 2017 július és 2018 május között 14 haláleset és száz sérülés történt, ami a lap kommentárja szerint jól mutatja a rendőrségi igazoltások feszült hangulatát. Tavaly a rendőrök 394 lövést adtak le igazoltatások közben, elsősorban gépjárművek megállítása céljából. A vizsgálatok valamennyi esetet jogos önvédelemnek ismerték el. A vidéki területeken fellépő csendőrség esetében a fegyverhasználat 2016 és 2017 között csak 15 százalékkal nőtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?