Politikai vihar a Pride miatt

Pride
Pozsony |

A közelgő Szivárványos Felvonulás újra konfliktushoz vezetett a politikai pártok körében. Anton Hrnko, az SNS képviselője a hétvégén felszólította Mária Patakyová ombudsmant, hogy a továbbiakban ne támogassa a melegfelvonulást, hiszen a meleg családok veszélyeztetik a hagyományos családfelfogást. A képviselő véleményét nem hagyta szó nélkül a többi párt sem.

 

A melegfelvonulást idén július 14-én szervezik meg Pozsonyban. Az immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Pride szervezői szeretnék meggyőzni a meleg férfiakat és nőket, hogy van értelme Szlovákiában maradniuk, és küzdeni a jogaikért. „A melegek jogainak folyamatos elhanyagolása vezetett a mostani állapothoz. A sok ígéret ellenére a szlovák politikusok nem voltak hajlandóak elfogadni még a legalapvetőbb törvénymódosításokat sem, melyekkel könnyíthettek volna a meleg párok helyzetén” – nyilatkozta Martin Macko, a Pride szóvivője.

Az SNS tiltakozása

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) képviselőinek már tavaly sem tetszett a rendezvény, idén pedig újra támadták a felvonulás támogatóit. Anton Hrnko (SNS) a hétvégén felszólította a Híd jelöltjét, Mária Patakyová ombudsmant, hogy hagyja abba a Szivárványos Felvonulás támogatását, mert szerinte ezzel a tradicionális értelemben vett családok létét veszélyezteti. „Meg vagyunk győződve, hogy a melegfelvonulás szervezőinek nem az a célja, hogy a másság elfogadását képviseljék, sokkal inkább az, hogy kihasználják az alkalmat a neoliberális gender-felfogásuk hirdetésére” – mondta Hrnko. A képviselő azt is hozzátette, hogy Patakyovának nem szabadna megfeledkeznie az SNS szavazatairól, melyek hozzásegítették őt a mostani pozíciójához. Nem ez az első alkalom, hogy a nemzetiek konfliktusba keveredtek a Híd képviselőivel: korábban megakadályozták Lucia Žitňanská azon törekvéseit, melyek a homoszexuális párok életének megkönnyítésére irányultak.

 

Kapcsolódó cikkünk

Hrnko felszólítására nem sokkal később reagált a Híd is. Hangsúlyozták, hogy nem az egyes pártok szavazataitól függ, hogy az ombudsman megjelenik-e egy rendezvényen, vagy sem. „Egy demokratikus eszméket valló képviselőnek nem szabadna ultimátumokat osztogatni. A Híd minden egyes képviselője felelősségteljesen végzi a munkáját, nincs szükségük más politikusok tanácsaira” – tették hozzá nyilatkozatukban.

A témához a Facebook-oldalán szólt hozzá Monika Beňová (Smer), európai parlamenti képviselő. Szerinte a családokat nem a melegfelvonulás és a meleg családok veszélyeztetik. „Ha Hrnko meg szeretné védeni a családokat, akkor jobban tenné, ha a munkahelyek biztosításával, a nők védelmével és a megfelelő bérek megteremtésével foglalkozna. Ennek érdekében azonban még semmit sem tett” – tette közzé a véleményét a képviselőnő.

Natália Blahová, az SaS képviselője szintén nem a Szivárványos Felvonulásban látja az igazi problémát. „A klasszikus családok számára nem fenyegetés, hogy a homoszexuális beállítottságú családok ugyanolyan jogokhoz jutnak. A valódi veszélyt az alkoholizmus, a családon belüli erőszak és a partnerek közti bizalmatlanság jelenti. Nap mint nap hullanak szét a családok a felsorolt okok miatt, erre azonban az SNS nem figyelmeztet, inkább csak a gyűlöletet szítja” – mondta Blahová.

Fořt: a helyzet romlott

A témához hozzászólt Stanislav Fořt, az SaS egykori képviselője is, aki első politikusként még 2011-ben vállalta a nyilvánosság előtt, hogy homoszexuális. Elmondása szerint a bejelentéstől azt remélte, hogy javulni fog a helyzet Szlovákiában a melegek helyzetét illetően, ez azonban nem történt meg, sőt, a helyzet csak romlott, főleg az SNS és az ĽSNS képviselőinek támadásai miatt. „Felszólítani egy ombudsmant, hogy ne mutasson rá az emberi jogok hiányosságaira, teljesen ellentmond minden logikának” – nyilatkozta az egykori képviselő.

A felvonulással egy időben várható egy ellentüntetés is, melynek szervezői a hagyományos családok fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. Elképzeléseik szerint a résztvevők Pozsony belvárosában élő láncot alkotva fogják kimutatni tiltakozásukat a Pride ellen. (nar, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?