Lengyelország már 2016-ban be tudná vezeti az eurót

Budapest |

<p>&nbsp;</p><div>Lengyelország akár már 2016-ban is be tudná vezetni az eurót - mondta Roman Kuzniar lengyel elnöki tanácsadó az RM FM rádiócsatorna egyik műsorában, egyúttal arra bátorítva a kormányt, hogy tegyen merészebb lépéseket az euróövezeti tagság felé.</div><div>&nbsp;</div>

 

Az euróövezeti tagság legnagyobb kelet-európai várományosa ezidáig csak a "távoli jövő" lehetőségének tekintette a közös deviza bevezetését. Úgy tűnik azonban, hogy az ország vezetői egyre inkább attól tartanak: kimaradhatnak abból, amit ők "európai magnak" neveznek.    
"Jobb, ha észben tartjuk, hogy minél tovább késlekedünk, annál nehezebb lesz a dolgunk, mivel az euróövezet ezalatt szépen felépíti magát. Több csatlakozási követelmény lesz, több szerződést kell majd aláírni már ahhoz is, hogy öt vagy hat év múlva be lehessen lépni" - mondta Roman Kuzniar, hozzátéve, hogy az elnöki hivatal számításai szerint 2016. január elseje reális határidőnek tűnik a belépésre.    
A lengyel politikát ebből a szempontból aggasztják az euróövezeti válság rendezésére meghozott olyan nagyléptékű intézkedések, mint például az Európai Központi Bank mandátumának kibővítése bankfelügyeleti jogkörrel.   
Donald Tusk miniszterelnök pénteken kijelentette: az igaz, hogy a tényleges belépési folyamat akár éveket is igénybe vehet, de "ennek lehetősége is könnyen elillanhat, ha az elkövetkező pár hónapban Lengyelország nem hozza meg a döntést".    
Lengyelország az EU hetedik legnagyobb nemzetgazdasága, és az egyetlen olyan tagja, amelyik a globális pénzügyi válság után el tudta kerülni a recessziót. Bár ez leginkább devizája 2008 vége óta elszenvedett hatalmas mértékű leértékelődése exportösztönző hatásának tulajdonítható. Rábeszélni az országot ennek az előnynek a feladására nem lesz egyszerű feladat. Közvélemény-kutatások szerint a lakosságnak kevesebb mint egyharmada támogatja a zloty feladását az euró javára, és a kormánynak sem lenne egyszerű dolga megszerezni az ellenzék támogatását az alkotmány csatlakozáshoz szükséges megváltoztatásához.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?