Lekapcsolt kvízgépek

játékgép játékterem

Egyre jobban szúrják az állam szemét a kvízgépeket üzemeltető szórakozóhelyek. A pénzügy már kidolgozta az ezzel kapcsolatos szigorításokat, amelyek a jövő évtől léphetnek életbe, a központi adó- és vámhivatal azonban már most is szigorú ellenőrzéseket tart a kvízgépek üzemeltetőinél.

„A múlt heti, több mint száz üzemegységben elvégzett ellenőrzésünk során öt, kvízgépként üzemeltetett játékgépet foglaltunk le és küldtünk vizsgálatra, további 75-öt pedig zároltunk” – nyilatkozta František Imrecze, a központi adó- és vámhivatal elnöke, aki szerint az elkövetkező időszakban folytatják az ellenőrzéseket. Ľudovít Makó, a központi adó- és vámhivatal bűnügyi hivatalának az igazgatója elmondta: ez volt az eddigi legnagyobb ilyen jellegű razzia. A vámőrök minden megyében ellenőrizték az áfa- és a társaságiadó-csalásokkal kapcsolatban felmerült gyanús ügyeket. Nagyobb mennyiségben foglaltak le azonban számlákat is, amelyek ellenőrzése jelenleg is folyik.

Az elmúlt időszakban több vendéglátóhely kvízgépekkel próbálta megkerülni a játékautomatákat tiltó törvényt. Makó szerint jelenleg nagyjából már 800 ilyen van az országban, a legtöbb Pozsony, Nagyszombat és Zsolna megyében. A kvízgépen játszó játékosnak válaszolnia kell egy nagyon egyszerű kérdésre, a helyes választ követően játszhatja a kiválasztott szerencsejátékot. Imrecze szerint egyértelmű törvénysértésről van szó, a lefoglalt játékautomatákat ezért speciális vizsgálatoknak vetik alá. A másik leggyakoribb törvényszegés, hogy a játékokat működtető szerver nincs Szlovákia területén.

Kapcsolódó cikkünk

A játéktermek üzemeltetőire kirótt pénzbüntetések száma és összege az előző évekhez képest látványosan megugrott. Az adóhivatalok tavaly 210 büntetést róttak ki összesen 378 660 euró értékben, 153-mal több büntetést, mint 2016-ban, és 200-zal többet, mint 2015-ben. A tavaly kiszabott büntetések összege 13 680 euróval volt magasabb, mint 2016-ban. 2015-höz képest 245 460 euróval, vagyis 184 százalékkal több büntetést róttak ki. Tavaly a legtöbb büntetést a játéktermek megfelelő engedély nélküli üzemeltetése és népszerűsítése miatt szabták ki, összesen 113 ezer eurót.

A pénzügyminisztérium időközben már kidolgozta és tárcaközi egyeztetésre bocsátotta a szerencsejátékokkal kapcsolatos szabályok szigorítását. Peter Kažimír pénzügyminiszter szerint ez egyebek mellett azzal is számol, hogy a kvízgépekre a jövőben ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint a többi automatára, vagyis csak játéktermekben és kaszinókban szerelhetik fel őket. Ha a vendéglátóhelyek továbbra is üzemeltetik ezeket, a vendéglátóhely tulajdonosától elvehetik a vállalkozói engedélyt.

„A jogszerűen működő játéktermek tulajdonosai üdvözlik az illegális szerencsejátékok üzemeltetői elleni szigorúbb fellépést, az államnak azonban ügyelnie kellene arra, hogy a túlszabályozással ne fojtsa meg a legális szerencsejátékok üzemeltetőit” – nyilatkozta Dominika Lukáčová, a Szórakoztatási és Játékszövetség (AZH) szóvivője, aki szerint a túlszabályozás épp a feketepiacnak kedvez. „Csaknem három éve figyeljük, hogyan próbálnak megbirkózni a problémákkal a csehek és az osztrákok, miközben az illegális szerencsejátékok üzemeltetői mindig egy lépéssel az ellenőrök előtt járnak” – tette hozzá Lukáčová. (mi, TASR, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?