SNS: Bugárék el akarják magyarosítani a romákat

Pozsony |

<p>A Szlovák Nemzeti Párt szerint etnikai klónozást folytat a Híd. Az nemzetiek bírálták a Purt néven létrehozandó roma platformot.&nbsp;</p>

 

Ahogy arról a napokban beszámoltunk, a magyar romák érdekképviseletéről egyeztetett civilekkel szombaton a Rimaszombatba látogató Solymos László. A beszélgetés során megegyezés született egy a magyar romák érdekképviseletét ellátó ernyőszervezet létrehozásáról, amely 2013 elején kezdené meg a munkáját. A megalakuló szervezet a tervek szerint Purt néven működik majd, ami a roma nyelven hidat jelent. Célja a magyar roma közösségek problémáinak és javaslatainak begyűjtése, kiértékelése és közvetítése Pozsony felé.  „A romák, akik rálépnek Bugár hídjára, a másik oldalon magyarként jönnek le róla. A Híd gátlástalanul alkalmazza Apponyi praktikáit a nemzetiségek átformálására” – jelentette ki Rafael Rafaj, az SNS alelnöke. Solymos László egyértelművé tette, a cél nem a szavazatvásárlás, hanem a hosszú távú együttműködés, amelynek pontos keretei a működés során alakulnak ki. Rafaj ezzel nem ért egyet. „A szervezet létrehozásának célja a politikai asszimiláció, és Bugárék üzérkedése a dél-szlovákiai cigány szavazatokkal” – mondta. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?