Mégsem nyit ki idén a galántai termálfürdő

Galandia
Galánta |

A tervekkel ellentétben aligha nyit ki a nyáron a galántai termálközpont. A képviselő-testület és Takáč Zsolt ügyvezető igazgató szerint a városi hivatal akadályozza a felújítást.
 

A legutóbbi ülésen újra foglalkozott a testület a Galandia termálfürdő elhúzódó felújításával. Korábban azért zárták be az európai uniós támogatásból felépített központot, mert kiderült, hogy életveszélyes az épület. Takáč Zsolt már tavasszal kinyittatta volna a szaunázó részt, majd a csúszdapark építésével és a tetőszerkezet teljes cseréjével folytatta volna a felújítást, a városi hivatal azonban nem írta ki a közbeszerzési pályázatot. A képviselők az év elején jóváhagyták, hogy a város egymillió euró hitelt vegyen fel a termálközpont helyreállítására.

Bíró László (MKP) elmondta, később a hivatal kérésére átminősítették a hitelt. „Döntésünk ellenére nem a Galandia kapta a pénzt. A város arra hivatkozott, hogy nem hagytuk jóvá az összeg átutalását a fürdőnek, de ez korábban sem így működött, a városi intézményeknek szánt pénzt nem kellett külön jóváhagyni. Ez mellébeszélés” – közölte Bíró.
 

Kapcsolódó cikkünk

Csütörtökön arról döntöttek a képviselők, hogy 900 ezer eurót átutalnak a fürdőnek, amelynek legkésőbb július 15-ig meg kell kapnia az összeget. Bíró és Takáč egyetért abban, hogy a város hibájából nem sikerül nyárra megnyitni a fürdőt. „Mindig teljesítette a testület az ügyvezető kéréseit. A polgármester azt kifogásolta, hogy nem a csúszdák építésével kell kezdeni a felújítást, ahogy ez az ügyvezető terveiben szerepelt. A városi hivatal azonban semmilyen tervet nem mutatott be. Szándékosan bojkottálták a munkánkat” – véli Bíró László.

Peter Paška polgármester azt nyilatkozta a Krea regionális televíziónak, hogy visszahívja a fürdő közgyűlését, mert szerinte a tagok nem teljesítik a kötelességeiket. Azt is kilátásba helyezte, hogy az ügyvezető igazgatót Takáč Zsoltot is leváltja, akit egyébként nemrég hívott vissza az alpolgármesteri posztról.

„A bejelentés után a közgyűlés két tagja lemondott. Leválthatja a polgármester a közgyűlést és az ügyvezető igazgatót, de csak a képviselő-testület nevezhet ki új tagokat. És ezt a polgármester is tudja. Ezzel a lépéssel Paška csak az időt húzza” – reagált Takáč Zsolt, aki emlékeztetett, azért vállalta el az ügyvezetői megbízatást, mert nem találtak más megfelelő embert a posztra. Ma ülésezik a fürdő közgyűlése, itt derülhet ki, mikor kezdődhet el a termálközpont felújítása. „Azt kérjük a várostól, írja ki a közbeszerzési pályázatot, hogy mihamarabb elindulhasson a munka. Csak a polgármester írhatja ki a pályázatot” – folytatta az ügyvezető.

Ha a város 2019 végéig nem nyitja meg a fürdőt, vissza kell fizetnie az építésére kapott, több mint négymillió euró támogatást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?