Felkerült a matyó hímzés az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) illetékes kormányközi bizottsága szerda délután hozta meg a kedvező döntést.

    Eddig magyar elemként a mohácsi busójárás szerepelt 2009 óta ezen a listán. Tavaly a legjobb megőrzési gyakorlatok regiszterébe bekerült a magyar táncházmódszer is. A matyó hímzés legkorábbi időszakából a magasra felvetett ágyak díszlepedői maradtak fenn, az országosan is elterjedt fehér, vagdalásos vásznakat Mezőkövesden a 19. század utolsó harmadában a piros-kék fonallal, az úgynevezett cipós-madaras mintával kivarrt lepedők váltották fel.     A virágtöves, laza szerkezeteket a 19. század utolsó évtizedeiben erősen naturalisztikus ábrázolási mód követte: egyre többféle motívumot hímeztek ki, köztük a pünkösdi rózsát, amely matyó rózsaként vált a legismertebb és legjellegzetesebb mezőkövesdi motívummá.     A minták előrajzolói, az "íróasszonyok" közül sokan, köztük a legismertebb és legsikeresebb Kisjankó Bori és Gáspár Mártonné született Molnár Borbála (1876-1954), mindketten szűcs családból származtak, ahol hagyományosan a férfiak készítettek dúsan hímzett bőr ruhadarabokat, ködmönöket és subákat.     Mezőkövesden az új stílusú vászonhímzések szín- és formavilága a szűcshímzések ornamentikájából táplálkozott. Az 1900-as évek elején a rózsák, tulipánok és bimbók piros színe mindvégig megőrizte dominanciáját, de egyre inkább megjelentek más színek is: a kék, a sárga, a lila és a rózsaszín árnyalatai. A matt pamutfonalat élénk selymek és erőteljes színű gyapjúfonalak váltották fel. Az 1900-as évek első évtizedeiben születtek a legszebb textilek.     A férfiviseletek közül a jellegzetesen bő ujjú "lobogós ingek" kezdetben visszafogott fehér lyukhímzéssel készültek. Ezt később széles, tarka hímzés és a jellegzetes mezőkövesdi cipós horgolás váltotta fel. A férfiak és nők által is hordott gazdagon díszített hosszú kötényt, a surcot, fekete alapra dúsan hímzett, réz sújtással (ragyogóval) és selyemrojttal díszítették.        Minden darabnak más a mintája, hol geometrikus bossókával, hol finom és aprólékos szűcsrózsával, hol tenyérnyi surcrózsával hímezték ki őket.     Formájában a női viselet nagyon különbözik az országszerte elterjedt sokszoknyás-ingvállas paraszti viseletektől. A kötények nemes alapanyagokból készültek és dúsan díszítettek őket. A színek, a díszítések és a változatos formájú főkötők elárulták viselőjének életkorát, családi állapotát és a társadalmi helyzetét is.    A matyó hímzés szerepelt a 1885-ös Országos Háziipari Kiállításon, a Millennium tiszteletére 1896-ban felépített néprajzi faluban, az operaházi Izabella-bálon 1911-ben pedig előadták a Matyó lakodalmas táncjátékot. A hímzés sikeresen bemutatkozott az 1908-as torinói világkiállításon is.     A hímzés megjelent a főúri-polgári szalonokban, híres divattervezők népies stílusú kollekcióiban, címlapokon, képeslapokon, s eljutott a tengeren túlra is.     Jelenleg háromévente hirdetik meg a Kisjankó Bori Hímzőpályázatot és a Százrózsás Hímzőpályázatot.