Érsek Árpád az Ipoly-hidakról és a komáromi hídról

Pozsony |

<p>Érsek Árpád (Híd) parlamenti képviselő hétfői sajtótájékoztatóján arról tájékoztatott, mi a helyzet a tervezett Ipoly-hidak és az újabb komáromi Duna-híd építése körül.</p>

„A Milan Belica úrral, Nyitra megye elnökével, valamint a magyarországi nagykövettel és Völner Pál államtitkár úrral folytatott beszélgetések alapján úgy döntöttem, hogy megpróbálom rendbetenni a dolgokat a hidak körül, mert aggódom, hogy nem sikerül időben kivitelezni a projekteket, és elúszik a rájuk szánt összeg“ – mondta Érsek. A képviselő minden tárgyaláson felhívta a figyelmet a határidő közeledtére - ha nem tartani, nem fizetik ki az uniós pénzeket.

Az Ipoly-hidak tervezett költségvetése 8 millió euró volt, ebből az összeg 85%-át EU-s pénzekből tervezték kifizetni, 10%-ot az állam állt volna, 5%-ot pedig a megye. A hidak hozzájárulnának a térség gazdasági növekedéséhez, a foglalkoztatottság növekedéséhez, a jobb infrastruktúrához és az idegenforgalom fellendüléséhez. „A magyar fél azonban 2012 októberében egy saját projekttel állt elő, amelyben a tervezett két híd helyett csak egy szerepel, csakhogy az az egy drágább – 11,7 millió euró –, mint az előző kettő együttesen  – közölte Érsek.  A képviselő amiatt aggódik a leginkább, hogy a hidat nem sikerül a határidőn belül felépíteni, átadni, valamint elvégezni az adminisztratív feladatokat, mivel Nyitra megye közgyűlésének hétfői ülésén nem született döntés az ügyben, s még az együttműködési szerződést sem írták alá. A komáromi híddal kapcsolatban a volt közlekedésügyi államtitkár úgy nyilatkozott, hogy minél előbb lépni kell az építési engedéllyel kapcsolatban, a dolgokat feleslegesen halogatják. „Végső soron minden felesleges időhúzás és az építkezések meghiúsulása az adott régiónak és az ott élő embereknek árt“ – tette hozzá. (híd, ú) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?