AIDS-világnap - Csökkenő halálozás, de továbbra is sok fertőzött

New York |

<p>Világszerte 34 millióan hordozzák a HIV-vírust, noha az érintettek felének erről nincs is tudomása. Az AIDS továbbra is súlyos járvány, de a hatékony terápiáknak köszönhetően évről évre egyre kevesebben halnak meg a betegség miatt - derül ki az AIDS elleni küzdelem december 1-jei világnapja alkalmából minden évben közzétett ENSZ-jelentésből.</p>



    A járvány még mindig Afrika szubszaharai részén a legelterjedtebb: a vírushordozók 69 százaléka - 23,5 millió ember - itt él, s a fertőzöttek között 3,1 millió gyerek van (a világ fertőzött gyerekeinek 94 százaléka) - olvasható a világszervezet AIDS elleni küzdelemmel foglalkozó szakosított szervezetének (UNAIDS) tanulmányában. A dokumentum ugyanakkor pozitívumként emeli ki azt, hogy az ijesztő számadatok ellenére a hatékony antiretrovirális terápiáknak köszönhetően javul a fekete-afrikai helyzet.
    Az ENSZ sikerként könyveli el, hogy csak az utóbbi két évben világszerte 63 százalékkal nőtt azok aránya, akik hozzá tudnak férni a HIV elleni kezelésekhez. Jelenleg 8 millióan vesznek részt antiretrovirális terápián, s a jelentés rámutatott: ennyien még soha nem kaptak segítséget ahhoz, hogy fertőzöttként egy hosszabb, egészségesebb és tartalmasabb életet élhessenek. Ennek eredményeként míg 2005-ben 2,2 millióan haltak meg a világon HIV-fertőzöttség következtében, addig 2011-ben 1,7 millióra zsugorodott a betegség halálos áldozatainak száma.
    A dokumentumból kiderül az is, hogy Latin-Amerikában a korábbi évekhez képest enyhén csökkent az új fertőzöttek száma, s összesen 1,4 millió HIV-fertőzöttet tartanak számon. A fejlődő térségek közül ezen a kontinensen jutnak hozzá a legnagyobb arányban a betegség elleni terápiához: a vírushordozók 68 százaléka vesz részt a megfelelő kezelésen, szemben az 54 százalékos világátlaggal. A halálozások száma ennek megfelelően a latin-amerikai és karibi régióban folyamatosan csökken: 2005-höz képest 2011-ben 10 százalékkal volt kisebb a fertőzöttek mortalitása. Az UNAIDS jelentésében kiemeli a Mexikóban és Peruban tapasztalható kedvező változásokat, amely országokban a vizsgált intervallumban (2005-2011) 55, illetve 27 százalékkal zsugorodott az AIDS miatti halálozások száma.
    A HIV terjedése szempontjából a világszervezet aggasztónak nevezte a kelet-európai, közép-ázsiai, közép-keleti és észak-afrikai helyzetet. Ezekben a térségekben az utóbbi néhány évben 17-21 százalékkal emelkedett a betegséggel összefüggő mortalitás.
    Thaiföldön például óránként legalább egy ember fertőződik meg a HIV-vel, s az érintettek száma az elmúlt két évtizedben meghaladta az egymilliót is.
    Oroszországban az utóbbi öt év alatt kétszeresére emelkedett a vírushordozók száma, s csak 2012-ben 60 ezer új fertőzöttet regisztráltak.
    A tanulmány kiemeli, hogy a prostituáltak és a kábítószer-használók körében lényegesen magasabb a fertőzöttségi arány, utóbbiak esetében az átlagpopulációhoz képest 22-szer gyakoribb a HIV előfordulása. Ezenkívül súlyos problémát jelent a gyerekek érintettsége, ugyanis alig egyharmaduk kap megfelelő kezelést, az viszont komoly eredménynek számít, hogy az utóbbi években 24 százalékkal csökkent körükben az új fertőzések száma: 2011-ben 330 ezer esetet regisztráltak.
    Az UNAIDS szerint rendkívül kedvező fordulatként értékelhető az is, hogy az AIDS elleni küzdelemre nemzeti szinten szánt ráfordítások tavaly első alkalommal haladták meg a globális segélyek nagyságát: 2011-ben a világ országai összesen 8,6 milliárd dollárt költöttek az AIDS megfékezésére, míg 2005-ben még csak 3,9 milliárd dollárt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?