Ritka csillagászati jelenség, bolid volt látható

Rimaszombat |

<p>Szlovákiában, Rimaszombatban is látható volt az a tűzgolyó, amely november 29-én a kora esti órákban száguldott végig az égen Magyarország felett.&nbsp;</p>

Értesüléseink szerint néhányan először azt hitték, valaki tűzijátékkal szórakozik, volt, aki villámlásnak nézte, ugyanis az átvonuló időjárási front aznap kora délután kisebb, villámlásokkal kísért vihart hozott Rimaszombat környékére. Többen úgy számoltak be a jelenségről, hogy a keleti irányból érkező meteorit szinte vízszintes pályán repült, nagyon közelinek tűnt, és még a novemberi, még az éppen felkelő teliholdhoz képest is igen erős fénye volt a tűzgolyónak, amely néhány másodperc után a nyugati égbolton tűnt el az átvonuló felhők közt.

Becsapódásról, hanghatásról ezúttal nem számoltak be a csillagászati jelenséget észlelők. Magyarország és Szlovákia felett nem először láttak kivételesen fényes tűzgömböt, hasonló csillagászati eseményre 2010 februárjában is sor került, akkor például egy nagyméretű meteor fényét és hangját is észlelték sokan, néhány helyen olyan erős hanghatással járt a bolid zuhanása, hogy beleremegtek az ablakok. Ez a tűzgömb Kassa mellett csapódott be, több darabját sikerült si megtalálni. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?