Német államfő: fel kell tárni a berlini merénylettel kapcsolatos mulasztásokat

berlini merénylet
Berlin |

Fel kell tárni az egy évvel ezelőtti berlini iszlamista terrormerénylettel kapcsolatos mulasztásokat, és tanulni kell a hibákból - mondta Frank-Walter Steinmeier német államfő kedden a gázolásos támadás helyszínén az évforduló alkalmából tartott megemlékezésen.

A 12 halálos áldozat hozzátartozóinak és a több mint 70 sebesültnek rendezett zárt körű megemlékezésen Frank-Walter Steinmeier a hivatala által nyilvánosságra hozott beszédében hangsúlyozta: "ki kell mondani és be kell ismerni", hogy történtek megelőzhető hibák, és ki kell mondani azt is, hogy "ennek a támadásnak soha nem lett volna szabad megtörténnie".

Hozzátette: az a "keserű" igazság, hogy az állam nem tudta megvédeni az embereket.

Köszönet jár mindazoknak, akik segítettek az áldozatoknak, de "az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a segítség egy része túl későn érkezett, és nem volt megfelelő" - mondta a német államfő.

A vezető politikusok, köztük Angela Merkel kancellár részvételével tartott megemlékezés után felavatták az áldozatok és sebesültek tiszteletére alkotott emlékművet, egy arany színű fémmel kiöntött repedést a merénylet helyszínén, a belvárosi Breitscheid tér burkolatában, a Vilmos császár-emléktemplom mellett, azon a helyen, ahol az automata fékező berendezés megállította a támadáshoz használt kamiont. A repedés a templomhoz vezető lépcsőknél ér véget, amelyekbe bevésték a 12 áldozat nevét.

Az alkotást Michael Müller, Berlin kormányzó polgármestere adta át, aki az emberiség elleni merényletnek nevezte a támadást, és hangsúlyozta: 2016. december 19-ének estéje "mély nyomokat hagyott a berlini emberek szívében", de nem hozta el a terror győzelmét, mert a berliniek nem engedik, hogy életüket befolyásolja a gyűlölet.

Angela Merkel a megemlékezés margóján újságíróknak elmondta: az évforduló nemcsak a gyász, hanem annak a szilárd elhatározásnak is a napja, hogy a szövetségi kormány javítson mindazon, ami a támadással kapcsolatban félresikerült. 

 Az áldozatok hozzátartozóival és a sebesültekkel tartott hétfő esti találkozójáról elmondta: a velük folytatott beszélgetésekből kiviláglik, hogy az állam "gyengének" bizonyult, de néhány hónap múlva ismét találkozik majd velük, és beszámol a törekvésekről, amelyek nemcsak a közbiztonság erősítését célozzák, hanem azt is, hogy a merényletben érintett emberek élete amennyire csak lehet, visszatérjen a régi kerékvágásba.

A zárt körű megemlékezés után megnyitották a helyszínt, a Breitscheid téri karácsonyi vásárt, amelyen az árusok a gyásznapra tekintettel kedden zárva tartanak. A téren estig több nyilvános megemlékezést és tüntetést tartanak. Szerveztek egyebek között ökumenikus imádságot és gyertyás felvonulást, demonstrációt a "politikai iszlám" és az "iszlamizáció" ellen, egy tüntetést pedig "A határokat zárják le, ne a karácsonyi vásárokat" címmel hirdettek meg.

A városvezetés közreműködésével szervezett hivatalos programok zárásaként este 20.02-től - percre pontosan a támadás évfordulóján - megkondulnak a templom harangjai, és az áldozatok tiszteletére 12 percen keresztül szólnak majd.

Tavaly december 19-én egy elutasított tunéziai menedékkérő, Anis Amri követett el merényletet a berlini Breitscheid téren, ahol advent idején a német főváros egyik leghíresebb karácsonyi vásárát tartják. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nevében gyilkoló szélsőséges iszlamista egy elrabolt kamionnal behajtott a vásáron szórakozó tömegbe. A támadás után elmenekült az országból, és néhány nappal később meghalt az olaszországi Milánó egyik elővárosában rendőrökkel folytatott tűzharcban. 

Ez volt az utóbbi évek legsúlyosabb németországi terrortámadása. Az ügyben indított vizsgálatok kimutatták, hogy a hatóságok megakadályozhatták volna a pusztítást, és ez sorozatos mulasztásaik miatt nem sikerült.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?