Interjú Tóth Orsi színésznővel

<p>Mundruczó Kornél Proton Színházával most épp a Coetzee-regény alapján született Szégyennel utazgat a világban. Nobel-díjas dél-afrikai író hőse: Lucy, a feketék által megerőszakolt fehér lány. Legelőször Bécsben játszotta a szerepet, legközelebb Rómában.</p>

 

Másik író, másik regény, másik rendező: a Svájcban élt, franciául írt Agota Kristof A nagy füzet című írásának koprodukciós változatában, Szász János irányítása alatt egy süket és vak asszony „kutyabarát” lánya, Nyúlszáj, akit csak az állatok szeretnek. Tóth Orsi most újabb felkérésekre vár. De amíg nem hívják, civil életet él. Gyerekekre vigyáz. Volt idő, nem is olyan rég, amikor felszolgálóként keresett mellékest. Egy pesti vendéglőben dolgozott, ahol főzött is, takarított is, ha kellett. Semmilyen munkától nem fél. Kicsi nő, de erős lány. A legjobban természetesen játszani szeret. Diplomás színésznő, komoly szakmai elismerésekkel. Hogyan éli meg a megkínzásoknak, a megalázásoknak azt a fokát, amellyel a Szégyenben kell szembenéznie? Miféle lelki védőbástya szükséges ahhoz, hogy ott legbelül ne sérüljön? Vagy elég a profizmus?Az elején nagyon nehéz volt. Óriási kérdőjelek voltak bennem. Féltem is egy kicsit. Napi tíz órában azt néztem, hogyan próbálja ugyanezt a szerepet Láng Annamária, mert ketten, felváltva játsszuk Lucyt. Hol ő, hol én. És ahogy néztem őt, éreztem a veszélyét, hogy a gesztusai rám ragadnak.A teljes interjút a szombati Új Szó Szombati vendég című rovatában olvashatják! 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?